Civil forum

Keszthelyi városismereti séta - dottózással

Készült: 2020. augusztus 31.
2020.08.28-án került megrendezésre a „Keszthelyi városismereti séta – dottózással” című esemény. Az eseményen résztvevőkkel, nem sokkal 10 óra előtt találkoztunk a Párizsi udvar előtt, ahonnan 10 órakor indult a dottó. A dottózásra azért volt szükség, mert a résztvevők között voltak olyanok, akik nehezen tudnak járni és nem bírták volna a hosszú sétát. tovább

Balatoni hajózás a Keszthelyi-öbölben

Készült: 2020. augusztus 12.
A Balatoni hajózás a Keszthelyi-öbölben programra a népszerűsége és a nagy számú érdeklődő miatt második alkalommal is sor került 2020.08.11-én. Ezen a napon kifejezetten meleg, nyárias idő és ragyogó napsütés várta a fedélzetre lépő utasokat, akik a program keretében egyórás sétahajózáson vehettek részt a Helka nevű hajóval. tovább

Balatoni hajózás a Keszthelyi-öbölben

Készült: 2020. augusztus 4.
2020. augusztus 3-án tartottuk a „Balatoni hajózás a Keszthelyi-öbölben” című eseményt. Enyhén borult időben kezdett el gyülekezni a sétahajózásra készülők csoportja. 11 óra előtt pár perccel el lehetett kezdeni felszállni a hajó fedélzetére. 11 órakor futott ki Helka nevű sétahajó. A sétahajózás 1 órán át tartott a Keszthelyi-öbölben, a szinte tükör sima Balatonon. tovább

Vízparti játszóház

Készült: 2020. július 17.
2020. július 16-án került megrendezésre „Vízparti játszóház” elnevezésű rendezvényünk. Gyerekek és felnőttek is nagy érdeklődéssel érkeztek a játszóházba, kíváncsian várták milyen új élményben lesz részük. A játszóház vezetői a rendezvény elején elmondták, hogy a mai napon hogyan lesz a foglalkozás megtartva. tovább

Magyarhon asszonyai: gróf Batthyány Lajosné Zichy Antónia és gróf Széchényi Istvánné Seilern Crescence

Készült: 2020. március 9.
2020. március 6-án került megrendezésre a „Magyarhon asszonyai: gróf Batthyány Lajosné Zichy Antónia és gróf Széchényi Istvánné Seilern Crescence” című előadás, a keszthelyi Balaton Színházban. Kériné Ódor Orsolya, a Helikon Kastélymúzeum könyvtárosa a közelgő nőnap alkalmából gróf Batthyány Lajosné Zichy Antóniáról és gróf Széchenyi Istvánné Seilern Crescencéről tartott rendkívül színes, érdekes előadást. tovább

Közérdekű szerepvállalás és érdekképviselet a civil szférában

Készült: 2020. február 26.
A „Közérdekű szerepvállalás és érdekképviselet a civil szférában” című szakmai fórum 2020. február 25-én került megtartásra Keszthelyen a Balaton Kongresszusi Központ és Színház Simándy termében. A rendezvényre a Keszthelyen és térségében működő civil szervezetek, egyesületek vezetői és tagjai kaptak meghívást. tovább

Isten bolondja

Készült: 2020. február 14.
2020. február 13-án, Keszthelyen, a Balaton Színházban került megrendezésre az „Isten bolondja” című Berecz András előadás. A mesékkel, tréfás történekkel átszőtt előadás mondanivalója mindannyiunk számára aktuális volt, maradt és lesz: Shakespeare óta a meghökkentő, kíméletlen igazságot a bolond szájára adják. tovább

A magyar és a török népek népművészeti motívum kincsének üzenete és tovább gondolása a művészeti nevelésben

Készült: 2019. november 14.
2019. november 13-án került megrendezésre, Keszthelyen, a Balaton Színházban „A magyar és a török népek népművészeti motívum kincsének üzenete és tovább gondolása a művészeti nevelésben” című esemény. Platthy István előadásában olyan művészetpedagógiai és rajzterápiás módszert mutatott be, amely képes a természetes vizualitást és a belső látást újból előhívni. tovább

Közös megemlékezés Karmacson, a temetői székely kapu felállításának 11. évfordulója alkalmából

Készült: 2019. augusztus 21.
Karmacson 2019. augusztus 18-án délután megemlékeztünk a temető bejáratánál található székely kapu felállításának és felszentelésének 11. évfordulójára. A székelykapu az erdélyi testvértelepülés, Csíkszentsimon ajándékaként érkezett Karmacsra, ugyanazzal a felirattal, ami a csíkszentsimoni temető kapuján is olvasható. tovább

Katonadal fesztivál

Készült: 2019. augusztus 13.
Zalaapátiban került megszervezésre a Katonadal Fesztivál, ami idén 2019. augusztus 11-én valósult meg. A rendezvény szervezésénél fontos szempont volt azon értékek ápolása, bemutatása, átadása, amelyek egyre kevésbé kapnak figyelmet a mindennapi életünkben. Ilyen megőrzendő értéknek tartjuk a katonadalokat, melyek egy sajátos zenei értéket hordoznak, és e speciális „műfajon” keresztül mutatják be Magyarország történelmi korszakait. tovább

Közös értékeink: Keszthely történelme

Készült: 2019. július 30.
2019. július 29-én Keszthely történelméről hallgathattak előadást az érdeklődők. A város történelmét egészen a kőkortól kezdve, koronként ismertette az előadó. Az érdeklődök megtudhatták, hogy mindig is jelentős szerep jutott a területnek mind a kereskedelem terén, mind letelepedésül szolgáló területként. tovább

Fogadjunk örökbe egy kertet!

Készült: 2019. április 17.
2019. április 15-én került megrendezésre Sümegcsehin, a Fazekas József Általános Iskolában a „Fogadjunk örökbe egy kertet!” elnevezésű rendezvény. Az iskolakert fogalma nem ismeretlen Sümegcsehin, bár inkább a mostani szülők emlékeznek vissza jó szívvel arra az időre, amikor gyerekként ők maguk termelték meg az iskola konyhájának a zöldségeket. tovább

Költészet napja

Készült: 2019. április 16.
2019. április 11-én került megrendezésre a Költészet napja című rendezvény a sümegcsehi Fazekas József Általános Iskolában. „Hagyomány az, ami él a múltból, kapcsolódik a jelenhez és folyamatosan bővül a jelen múlttá válása által.” Szajbély Mihály Ez volt a megrendezésre került esemény alapgondolata. tovább

Közös értékeink: Balatoni hajózás

Készült: 2019. április 4.
2019. április 3-án, Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban a hajózás iránt érdeklődők egy tárlatvezetés keretében megismerkedhettek a balatoni hajózás történelmével. A kiállítás végig vezette az érdeklődőket az őskortól egészen a napjainkig használt hajókig. A hajók makettjein keresztül bemutatásra kerültek a Balatonon zajlott kereskedelmi-és utasszállítói eszközfejlesztések és fejlődések. tovább

Az én mesém. Hogyan írjuk meg és éljük át saját élettörténetünket?

Készült: 2019. március 8.
2019. március 7-én került megrendezésre „Az én mesém. Hogyan írjuk meg és éljük át saját élettörténetünket?” című rendezvény Keszthelyen, a Balaton Színházban. Az előadó elmondta, hogy kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket, és ami még fontosabb, a belső harmóniát, az önmagunkkal való elégedettséget csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk felismerni a magunk és mások érzelmeit, kapcsolatokat teremteni, konfliktusokat kezelni, együttműködni, segítséget kérni, vágyainkat késleltetni, kitartani, vagyis, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk. tovább

Táncház a Duna Művészegyüttessel

Készült: 2019. március 6.
A táncalkalmak részben az emberélet fordulóihoz, részben az év jeles napjaihoz kapcsolódnak, valamint névnapköszöntő táncházak is vannak. Az utóbbi kategóriába tartozik, tehát Tamás neve napjához kapcsolódik a 2019. március 5-én Keszthelyen, a Fő téren megrendezésre került táncház a Duna Művészegyüttessel. tovább

Fánk Fesztivál

Készült: 2019. március 5.
2019. március 3-án került megrendezésre Zalaapátiban a „Fánkfesztivál” elnevezésű rendezvény, melyen 18 település csapata mutatta be fánkkészítő tudását. Az asztalokon nem csak a hagyományos és a különleges fánkok kaptak helyet, hanem az egyedi díszítések is. Néhány résztvevő jelmezbe öltözve fokozta a farsangi hangulatot. tovább

Öröktűz című film vetítése, beszélgetés Reményik Sándor életéről és munkásságáról

Készült: 2019. február 25.
2019. február 22-én került bemutatásra a keszthelyi Balaton Színházban Reményik Sándor életét, költészetét, hitvallását, a Hazához való hűséges viszonyát bemutató két részes, Öröktűz című portréfilm, melyet beszélgetés követett a film rendezőjével, Jelenczki Istvánnal. Ahogy a magyarság XX. századi sorsát, úgy a költő, Reményik Sándor életét és költészetét is meghatározta a Trianoni békediktátum, költészete ebben a nemzeti tragédiában vált országosan ismertté és elismertté. tovább

Pávaköri látogatás

Készült: 2019. január 23.
2019. január 22-én, a helyi pávakör próbáján vehettek részt a sümegcsehi iskola diákjai a Falu- és Kézművesházban, megismerkedve a népdalkör munkájával, hangulatával és a helyi hagyományokkal. A Sümegcsehi Népdalkör megalakulásának 40. évfordulóját ünnepelte az elmúlt évben. Az Arany fokozatú minősítéssel rendelkező pávakör tagjai között kevés a fiatal, így több közös programot szerveznek az iskola diákjaival. tovább

Adventi gondolatok

Készült: 2018. december 10.
Keszthelyen tartott Dr. Papp Lajos professzor, szívsebész, egyetemi tanár 2018. december 8-án adventi előadást a megjelenteknek az igazi szeretetről, a valós, megélt érzésről beszélt, hangsúlyozva: ahhoz, hogy a szeretet a szívünkben megszólaljon, csendre és békére van szükség. Nagy probléma az, hogy ebben a rohanó világban nem vesszük észre, hogy minden ember szívében ott van a jó Isten. tovább

Misztika és önazonosság az életünkben

Készült: 2018. december 3.
2018. november 30-án rendeztük meg Keszthelyen, dr. Csókay András idegsebész „Misztika és önazonosság az életünkben” című előadását. Az előadó két hivatásának találkozása volt ez az előadás: a hittudomány és az orvostudomány összefonódása, egyfajta örökélet-mentő összefogás, mert az életvégi problémák jelentős része orvosi beavatkozást igényel ugyan, de minél közelebb kerülünk a földi lét végéhez, annál nagyobb szükségünk van a hitből eredő erőforrásokra, és bizony teológiai ismeretekre is. tovább

Stresszoldás az egészségünkért

Készült: 2018. október 19.
2018. október 18-án, Keszthelyen került sor dr. Hada Zsuzsanna pszichiáter, coach, tréner „Stresszoldás az egészségünkért” című előadására.   A stressz a mindennapi életünk szerves része, segíthet, vagy éppen gátolhat. Az akut, nagy feszültségekkel járó stressz felismerése könnyebb, a kezelésére is inkább vannak panel válaszaink. tovább

Gyalogolni jó!

Készült: 2018. október 15.
„Gyalogolni jó!” címmel szerveztünk programot a sümegcsehi Fazekas József Általános Iskolában 2018 október 13-án, mellyel felhívtuk a figyelmet a gyalogos közlekedés és a sétálás fontosságára. A gyerekek számára a szombati munkanap hangulatát játékos feladatokkal tettük vidámabbá, miközben azt is megfogalmazták, hogy nemcsak egészségünk megóvása érdekében kellene gyakrabban választanunk a gyaloglást, hanem a környezetszennyezés csökkentése miatt is. tovább

Aranytorkúak találkozója

Készült: 2018. október 9.
2018. október 7-én tartottuk az „Aranytorkúak találkozója” című rendezvényt Zalaváron. A rendezvény mellett az idelátogatóknak kézműves vásárral is kedveskedtünk. A program és a vásár 11 órától vette kezdetét. A vásárra közel 20 kézműves jött el, hogy megmutassa minőségi portékáit. Azért, hogy az érdeklődőknek minél szélesebb repertoárt tudjunk megmutatni a zenei kínálatból, nem szabtunk műfaji határt a fellépők számára. tovább

Apáti fesztivál

Készült: 2018. október 2.
2018. szeptember 29-én, szombaton Zalaapátiban megtartottuk Apáti fesztivál című rendezvényt. A rendezvény szervezése során figyelembe vettük, hogy a faluban élő különböző korcsoportok kulturális igényeit, így az óvodások, iskolások, fiatalok, nyugdíjasok, népművészetet, rockzenét, mulatós zenét kedvelők egyaránt szórakozhattak a rendezvényen. tovább

Egészség nap

Készült: 2018. október 1.
Nagyon fontos, hogy minél egészségesebb gyermekeket neveljünk, tanítsunk iskolákban. A mindennapok során odafigyelünk étkezésükre, testi, lelki fejlődésükre. 2018. szeptember 28-án rendezett egészségnapunkat Sümegcsehin összekapcsoltuk a sportnappal, ezáltal még több élményhez juthattak a gyerekek. A délelőtt folyamán otthonról hozott gyümölcsökből, zöldségekből készítettünk a gyerekekkel különböző salátákat, turmixokat, melyet a nap folyamán és a délutáni programok keretén belül minden tanuló megkóstolhatott. tovább

Sétahajózás a Keszthelyi öbölben

Készült: 2018. szeptember 24.
2018. szeptember 22-én tartottuk a „Sétahajózás a Keszthelyi-öbölben” című eseményt. Délelőtt tíz órakor szálltunk fel a Helka hajó fedélzetére a Keszthelyi mólónál és keltünk útra. A sétahajózás 1 órán át tartott a Keszthelyi-öbölben, a szinte tükör sima Balatonon.  Az utazás jó hangulatban telt, s szerencsénkre az időjárás is kegyes volt hozzánk, ragyogó napsütésben szelhettük a vizet. tovább

Hagyományőrző nap

Készült: 2018. szeptember 17.
2018. szeptember 15-én került megrendezésre Zalaváron a „Hagyományőrző nap” című rendezvény. Délelőtt 11 órától kezdődött a hagyományos főzőverseny, melyre idén összesen 8 csoport jelentkezett, melyek kikötésül azt a feladatot kapták, hogy az elkészült ételük gombócot tartalmazzon. A magyar csapatok között volt orosz és szlovák főzőcsapat is. tovább

Közös értékeink, helytörténet: Keszthely mezőgazdasági múltja

Készült: 2018. augusztus 22.
2018. augusztus 18-án kerestük fel Keszthelyen a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyet. A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely országos múzeum, a Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartása alá tartozó Magyar Mezőgazdasági Múzeum filiáléja, kiemelt emlékhelyek között számon tartott műemlék. A múzeum részletesen bemutatja a Festetics György által 1794-ben alapított Georgikontól egészen a közelmúltig Keszthely és környékének mezőgazdasági múltját az érdeklődőknek. tovább

Emlékezzünk közösen! Nyergestetői ütközet 169. évfordulója

Készült: 2018. augusztus 6.
2018. augusztus 5-én az ünnepi szentmisét követően Karmacs község önkormányzata  a hargita megyei Csíkszentsimon testvértelepüléssel közösen emlékezett meg a község központjában lévő ’48-as hősi emlékműnél  arra a történelmi eseményre, amelyen az idegen elnyomás ellen, a szabadságért, függetlenségért küzdő székelyek hősiesen helytálltak. tovább

Orbán-napi hegyi parti egy kicsit másképp-Szent Iván éjszaka jegyében

Készült: 2018. június 25.
2018. június 23-án a „Nyitott pincék” programmal kezdődött a bókaházi program, mindenki a saját pincéjénél családi és baráti társasággal készült, főzött, várta az arra járó érdeklődőket és kínálta őket. 15 órától kezdődtek a különböző programok, melyek minden korosztály kívánságát igyekezett kielégíteni. tovább

Gyereknap

Készült: 2018. május 29.
Május 27-én délután kettő órakor kezdődött a zalavári gyereknap, ahova kicsik és nagyok lelkesen érkeztek. A programokban voltak olyanok  melyek kifejezetten az óvódásokat és szüleiket célozták meg, mint például a Brumi Bandi Band fellépése. A nagyobbaknak és a természetesen kissebeknek is a koncert után illetve alatta az udvaron többféle játék és program is várta az érdeklődőket. tovább

Gyermeknap Sümegcsehin

Készült: 2018. május 28.
2018. május 25-én nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a gyerekek, a pedagógusok és a szülők is a sümegcsehi Fazekas József Általános Iskola gyereknapi rendezvényébe, mely az esős idő ellenére is felejthetetlen élményt nyújtott minden résztvevő számára. A nap a demokrácia jegyében a Diákparlament ülésével kezdődött, ahol az osztályok képviselői felolvasták tanáraik és diáktársaik előtt az előző napokban megfogalmazott és összeírt észrevételeiket, a tanév programjainak értékelését és a jövőre vonatkozó kéréseiket, kívánságaikat. tovább

Én, mi, mindenki az önmegvalósítás lehetőségei

Készült: 2018. május 15.
A nézőtéren telt ház, a színpadon három szék és az elmaradhatatlan kóla, valamint Pál Ferenc, aki az önmegvalósítás három dimenziójáról és az önérvényesítésről beszélt a keszthelyi Balaton Színházban 2018. május 12-én. Tízezrek követik Pál Feri atya előadásait országszerte. A római katolikus pap és mentálhigiénés szakember a testi, lelki, szellemi egészség és jóllét megszerzése, illetve fenntartása érdekében olyan témákat dolgoz fel előadásaiban, melyek mindenki életében kulcsfontosságúak. tovább

Gárdonyi Géza

Készült: 2018. május 14.
Takaró Mihály (író, költő, irodalomtörténész) Gárdonyi Gézáról tartott előadást újszerűen, a marxista irodalomtörténet-írás torzító, egyoldalú fölfogásától megtisztítva, a valódi értékeket elfogulatlanul bemutatva. Takaró Mihály hangsúlyozta, hogy csak akkor találhatunk önmagunkra, ha megismerjük múltunkat, s felleljük a kérdéseinkre a választ. tovább

„Keszthely titkai-anno” városnéző túra

Készült: 2018. május 11.
2018. május 10-én délután fél ötkor kezdődött „Keszthely titkai-anno” című városismereti séta. A borús idő ellenére egy kisebb csoport gyűlt össze a Festetics kastély udvarában található szökőkútnál. A sétát Iski Szilvia történész vezette. A majdnem két órás program során a századforduló környéki Keszthely sötét oldalával ismerkedhettek meg a résztvevők. tovább

Édesanyák köszöntése

Készült: 2018. május 7.
A bókaházi Anyák napi ünnepség napján jó idő köszöntött a kis közösségre, szép idővel, nagy szeretettel várták az édesanyákat, nagymamákat és a falu lakosságát egyaránt. A gyerekek és a fiatal felnőttek több hetes felkészülés után közel egy órás műsorral várták szeretteiket a falu központjában. Az előadásban szerepelt vers, jelenet, ének és táncos produkció egyaránt, mely hatalmas örömmel és büszkeséggel töltött el minden anyukát és nagymamát. tovább

Migráció és Németország

Készült: 2018. április 27.
Tamáska Péter történész, szociológus, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező újságíró Népvándorlás alkonyat felé c. írásának aktualitása során tartott előadást a Balaton Színházban. A téma aktuálitása miatt nagy volt az érdeklődés az előadásra, mely végén a résztvevők feltehették a kérdéseiket is az előadónak, aki részletes választ adott a felmerült gondolatokra. tovább

Európa értékrendi válsága

Készült: 2018. április 11.
Az író, aki az Óbudai Evangélikus Egyházközség felügyelője is egyben, a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán végzett, igen változatos életpályát tudhat maga mögött. Könyve Európa értékrendi válságával foglalkozik, ezt a kérdéskört boncolgatta előadásában, és mutatta be véleményét saját szemszögéből. tovább

Zenei gondolat kibontakozása

Készült: 2018. április 3.
2018. április 2-án került megrendezésre a „Zenei gondolat kibontakoztatása időben és térben” című rendezvény. Az előadó dr. Károly Róbert évek óta kutatja a zene kommunikációs tulajdonságait és ezekről több érdekes és nagy sikerű előadást is ország szerte nagy sikerrel. Az előadó sorra vette a zene lényegét alkotó tényezőket, a hangmagasságot, a zenei hangzás időbeniségét (zenei hangok időértéke és a tempó), a zenei hang intenzitását (hangerőt), a zenei hang minőségét (a hangszínt). tovább

Farsangzáró táncház

Készült: 2018. február 26.
2018 február 23-án került sor a rezi farsangzáró délutáni mulatságra, melyet a helyi iskola tornacsarnokában rendeztek meg. Az ínyencek megkóstolhatták a jellegzetes helyi fánkokat, az érdeklődők recepteket cserélgettek egymással. A családias hangulat mellett a Rezidance Tánccsoport közreműködésével egy vidám táncház is kialakult, melyet a gyerekek és felnőttek is nagyon élveztek, így méltóképpen lett elbúcsúztatva a farsangi időszak. tovább

Lakodalom vagy menyegző

Készült: 2018. február 22.
Keszthelyen a Balaton Színházban, 2018.02.21-én, Hintalan László János szerves műveltségkutató játékos szertartások megidézésével járja körül interaktív előadásában a házasság témakörét. Olyan kérdésékre keresi a választ, mint: -    Mitől férfi egy férfi, s mitől nő egy nő? -    Mi a mennyasszony tánc és a menyecsketánc eredeti értelme? tovább

Hagyományőrző farsangi mulatság

Készült: 2018. február 13.
2018. február 11-én, szombaton délután került megrendezésre zalaapáti rendezvénytermében, és a helyi általános iskola tornatermében a település farsangi mulatsága, ahol Zalaapáti apraja-nagyja ünnepelte a jeles időszakot. A kisebbek álarcot készíthettek, a nagyobbak kiszebábot égettek és kipróbálhatták az ugráló várakat is. tovább

Farsang

Készült: 2018. február 12.
Bókaházán már hagyománya van annak, hogy a farsang utolsó hétvégéjén nagyszabású műsorral készülnek az érdeklődők számára. Az idei évben, 2018.02.10-én, is a Bokréta Hagyományőrző Csoport tagjai jeleskedtek, hiszen paródiákat, zenés – táncos számokat adtak elő, valamint érdekes vetélkedők, jelenetek színesítették az estét. tovább

Aranykorúak köszöntése

Készült: 2018. január 24.
2018. január 20-án, Bókaházán, ünnepség keretében emlékeztek meg a falu 60 év feletti lakóiról. Az időjárás is kitett magáért, kellemes tavaszias időben ünnepelhettek együtt az érdeklődők, hisz talán épp ezért a szerencsés időjárás miatt szép számmal, több mint százan vettek részt a rendezvényen meghívottként, ünnepeltként vagy szereplőként a szépen feldíszített IKSZT nagyteremben. tovább

Karácsonyi hangverseny

Készült: 2017. december 27.
2017. december 23-án, szombaton 17 órától a zalaapáti Szent Adorján és Őrangyalok Római Katolikus Templomban Adventi Hangversenyre került sor. A hangversenyen karácsonyi verseket, énekeket, játékokat hallhattak és láthattak az érdeklődők. A műsorban közreműködtek a Csupa Csoda Óvoda óvodásai és óvónői, a Gábor Áron Általános Iskola diákjai, a Rozmaring Népdalkör és az Egyházi kórus tagjai, a Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény és az Apáti Capella Kamarakórus. tovább

Mikulás nap és vásár Reziben

Készült: 2017. december 8.
Több évtizedes hagyomány Reziben, hogy december 6-án a Mikulás lovas hintóval végigjárja az utcákat, közösségi épületeket és köszönti az ott lévő gyerekeket és felnőtteket egyaránt, majd a piactéren együtt tölti az estét az óvodásokkal, iskolásokkal, fiatalokkal, akik versekkel, énekekkel, tánccal kedveskednek neki. tovább

A zene létrejöttének gondolati igénye

Készült: 2017. december 7.
A Balaton Színházban 2017.12.07-én, Dr. Károly Róbert, főiskolai tanár, karmester, zenei kommunikációkutató és zeneszerző gondolatait hallhatták az érdeklődők „Zene létrejöttének igénye” témakörben. Az előadó rendkívül elkötelezett a téma iránt, gondolati mélység tükröződik az előadásában. „Az, hogy mondani akarok valamit, ki akarok fejezni valamit, ami nem fejezhető ki másképpen, csak hangokkal. tovább

Adventi készülődés Bókaházán

Készült: 2017. december 5.
2017. december 3-án, délután 14 órakor vette kezdetét Bókaházán a lakosoknak szervezett közös délután, ahol adventi koszorúkat és karácsonyi díszeket készítettek az érdeklődők. A szebbnél szebb alkotásokat haza vihették a résztvevők, de készültek szép díszek a közösségi ház, a templom és a hivatal díszítésére is. tovább

Adventi készülődés Zalaapátiban

Készült: 2017. december 4.
2017. december 3-án, szombaton délelőtt 10 órától a zalaapáti rendezvénytermében a település apraja és nagyja adventi koszorúkat készített, melyeket hazavihettek, hogy azokkal is díszíthessék karácsonyra otthonaikat. Délután 17 órától a zalaapáti Polgármesteri Hivatal dísztermében ünnepélyes keretek között adventi gyertyagyújtásra került sor. tovább

„Szívem véresre szétzúzott játék”-Csinszka

Készült: 2017. november 27.
Vastag Andrea, a magyar-történelem szakon végzett előadó két könyvet is írt Boncza Bertáról, - ismertebb, Ady által nekiajándékozott névén, Csinszkáról.  Ady Endre kultúránk egyik meghatározó személyisége, ezáltal múzsája is fontos szerepet tölt be az irodalomban. Keszthelyen a Balaton Színházban 2017.11.24-én megrendezésre került előadásában irodalmi és pszichológiai vonatkozásban is vizsgálja Csinszkát, akinek alakja az irodalomban és a magyar művészettörténetben is rögzült, de keveset tudunk arról, hogy milyen ember volt valójában. tovább

„Idvezlégy kegyelmes Szent László Kerály!” előadás és kiállítás megnyitó

Készült: 2017. november 17.
A keszthelyi Balaton Színházban 2017.11.17-én került megrendezésre a Szent László év kapcsán a lovagkirály trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából tartott előadás és a Szent László falképek Székelyföldön című kiállítás megnyitója. I. László királyt életében nagy megbecsülés övezte, törvényhozásával rendet teremtett, megerősítette az országot és a kereszténységét. tovább

Márton nap

Készült: 2017. november 13.
A Márton napi ünnepkörhöz kapcsolódóan hagyományteremtő módon került megrendezésre az általános iskolások körében a rétessütés, a misztériumjáték és a fáklyás felvonulás, valamint az óvodás és iskolás szülők szervezésével a Márton napi libavacsora.   2017. november 10-én, pénteken Reziben a diákok már a délelőtti órákban elkezdték készíteni a réteseket szüleik, nagyszüleik valamint tanáraik közreműködésével, továbbadva így a rétes nyújtásának és sütésének hagyományát. tovább

Beethoven, a szenvedélyek zeneszerzője

Készült: 2017. október 20.
A 190 éve elhunyt zeneszerzőről 2017.10.17-én hallgathattak előadást az érdeklődök a keszthelyi Balaton Színházban. Az ismeretterjesztő előadás keretében szó esett életútjáról, alkotói korszakairól, kortársaira és az utókorra gyakorolt hatásairól. Haydn és Mozart mellett őt tartják a bécsi klasszika harmadik nagy alakjának. tovább

Zalavári hagyományőrző nap

Készült: 2017. október 10.
2017. október 7-én, Zalaváron sok színes programmal várták az érdeklődőket a zalavári Hagyományőrző nap alkalmából. A gyerekeket már 13 órától sorversenyekkel és vetélkedőkkel szórakoztatták. Ezután a polgármester szívélyes köszöntője következett, melyben beszélt Zalavár község eredményeiről és a távolabbi tervekről egyaránt. tovább

Katonadal Fesztivál Zalaapátiban

Készült: 2017. augusztus 17.
2017. augusztus 13-án került megrendezésre Zalaapátiban a Katonadal Fesztivál. A rendezvény a községháza előtt felállított első és második világháborús emlékmű megkoszorúzásával kezdődött.      Dr. Papp Ferenc ezredes köszöntötte az érdeklődőket és a fellépőket, majd megnyitotta a színvonalas rendezvényt. tovább

Elszármazottak találkozója Bókaházán

Készült: 2017. augusztus 11.
Augusztus 5-én megrendezésre került Elszármazottak találkozója Bókaházán, aminek a legfőbb célja, hogy a településről elkerült emberek erre az alkalomra visszatérjenek a gyökerükhöz. Reggel kilenc órakor kezdődött, az egész nap zajló esemény. A reggeli óra ellenére az egész falu részt vett a sportversenyeken (foci, kosár, ügyességi játékok), melyekhez a megjelent vendégek is szívesen csatlakoztak. tovább

Rizlingország ünnepe

Készült: 2017. augusztus 9.
’Reziben már az 1628-as feljegyzések beszámoltak arról, hogy földje megtermi a gabonát és a szőlőt. A lakosság megélhetési forrásait hosszú időkön keresztül az őstermelés képezte, a szőlő, gyümölcs és a zöldségfélék feldolgozása. A borkészítés évszázadokra visszanyúló tevékenység. Hagyományai apáról fiúra szálltak. tovább

Többgenerációs családok

Készült: 2017. július 24.
Napjainkra a többgenerációs család modell országunkban már csak ritkán lelhető fel. A dédszülők sokszor már nem élnek, a nagyszülők is van, hogy kilométerekre élnek a családtól valamikor akár másik országban, mire megszületik a család legfiatalabb tagja. Az előadó olyan családi házból származik, ahol több generáció is egy fedél alatt él. tovább

Mosaburgból Zalavárra

Készült: 2017. július 14.
A rendezvény előtt és közben a könyvtárban a gyerekek Zalavár történetéről szóló rajzokat készítettek. Ritoók Ágnes régész, Mosaburgból Zalavárra című előadása: püspöki és királyi székhely a 9. században, Szent István állam és egyházszervező tevékenységének egyik első helyszíne, előretolt helyőrség a török háborúk idején: Zalavár-Vársziget 1200 éves történetének fényét és árnyait idézi fel az előadás, bemutatva a hét évtizede folyó régészeti ásatások eredményeit. tovább

A családi összetartozás erősítése a hagyományok mentén

Készült: 2017. július 10.
Napjainkban, amikor a családi egységek egyre inkább meglazulnak, fontos az olyan tevékenységek bemutatása, amik segítenek ebben a modern korban is a családi összetartozást megerősíteni. A rendezvény keretében több olyan hagyományos családi foglalatosság is bemutatásra került, amiket kortól és helyszíntől függetlenül bárki csinálhatja. tovább

Sport és családi nap Zalaapátiban

Készült: 2017. június 20.
8 órától a műfüves pályán ovis és kisiskolás, valamint szülők focitornája vette kezdetét, majd a BOZSIK program évértékelésével zárult a délelőtt.  Délután női és férfi focitorna volt, 4 csapat nevezésével. A fesztivál sátorban többféle sportági bemutatókat (karate, zumba kangoo, sandbag, deepWork óra stb. tovább

Doktornők kettős szerepben

Készült: 2017. június 16.
A rendezvényen kettő praktizáló doktornő beszélt a munka és családi élet összeegyeztetésének nehézségeiről. Mindketten több gyermeket is nevelnek, egyikük 3 másikuk 4 gyermek anyukája. A közönségnek meséltek a gyógyítói hivatás és a szülői feladatok összehangolásáról. Milyen lemondásokkal jár az, ha valaki az egészségügyben dolgozik, és közben kisgyermeket nevel otthon. tovább

Balatoni Akadémia

Készült: 2017. június 8.
2017. június 7–én Keszthelyen nyilvános tanulmányi napok zajlottak.  A találkozón részt vettek neves emberek,  régi tanárok és végzett diákok is. Az előadásokra felkérték többek között dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudóst, Manninger Jenő országgyűlési képviselőt, Ruzsics Ferenc polgármestert, dr. tovább

Karmacsi Oltárszentelés

Készült: 2017. május 30.
2017. május 28.-án, vasárnap délután évfordulós eseményen, jubileumi szentmisén emlékeztünk meg a Karmacsi Szent Anna templom főoltárának 100 éves felszenteléséről, valamint az első világháborúban elesett karmacsi katonákról. A szentmisét mons. Berta Tibor ezredes, általános helynök, pápai káplán celebrálta. tovább

A hit erőt ad

Készült: 2017. május 24.
A papi szolgálattól kapott tapasztalatokkal az előadó mélyebb vizekre evez, ahol megnyílik a mennyei kincsek tárháza, és lassan becsukódik az értékesnek tűnő, de mulandó javak sötét kamrája. Küzdünk egy kicsit a kitartó kényelemvágyunkkal, a lustuló szorgalmunkkal. Rájövünk, miért nem vagyunk boldogok és miért nem tudunk kikapcsolódni. tovább

Idősek a városért

Készült: 2017. május 18.
 A Keszthelyen élő idősek szerveztek egy találkozót, melynek célja, hogy képviseljék a városban élő seniorok érdekeit. Az összejövetelen Keszthely város Alpolgármestere, Nagy Bálint is részt vett.    A találkozón megvitatták azokat a témákat, amelyek az idősek életében fontos szerepet játszanak. tovább

Gyermekek Napja

Készült: 2017. május 13.
Iskolánk gyereknapi programja három fő részből állt: Diákparlament megtartása, akadályverseny, délutáni szabad programok. A nap a Diákparlament megtartásával indult, ahol a diákönkormányzat képviselői beszámoltak az év eseményeiről, megfogalmazták kérdéseiket, kéréseiket. A beszámolókra a meghívott alpolgármester, a polgárőrség vezetője és az iskola igazgatónője válaszolt. tovább

A változás kulcsa

Készült: 2017. május 13.
Szorult helyzetünkben, rossz közérzetünkben sokszor vágyunk arra, hogy változzanak meg a körülményeink. A külső változás azonban gyakran elképzelhetetlen egy olyan fordulat nélkül, amely bennünk megy végbe. Ez nem azt jelenti, hogy a fejünkben születik valamiféle megoldás a problémánkra, hanem azt, hogy felülmúljuk a - bizonyos esetekben megoldhatatlan problémát. tovább

Rezi Vártúra

Készült: 2017. május 7.
2017. május 6. Csodaszép időben, gyönyörű környezetben, sok-sok túrázóval,lelkes, együttműködő csapatokkal megrendezésre került a hagyományos Rezi Vártúra. A túra reggel 9.00-kor indult, az általános iskolától, csodálatosan szép, csendes és tiszta időben, szép számú résztvevővel. Csapatokat alkotva érkeztek Reziből, a környező településekről de távolabbról, Tiszasülyről, Bonyhádról, Bakonypölöskéről, Szombathelyről, Kámból, Zalaegerszegről, Balatonfenyvesről, Zalabérből is. tovább

Az élet művészet

Készült: 2017. május 6.
Müller Péter a magyar ezoterikus irodalom nagymestere, aki előadásában nem csak értékes gondolatokkal ajándékozta meg a közönséget, de lényével sajátos közösségi élményt teremt, az együttlét különleges légkörét hozta létre. Az igazság, szépség, szerelem, szeretet, barátság, jóság áll a középpontban. Egyszerűen csak élni, vagy az életet művészi fokra fejleszteni, megérteni önmagunkat és a világot – ezekre a mindannyiunkat egyformán érintő, fontos kérdésekre próbált válaszokat keresni. tovább

Örvények és szigetek: Új kamasz generációk- új szülői kompetenciák

Készült: 2017. április 19.
Kamaszkor – talán az egyik legnehezebb időszak az ember életében. A testi-lelki változások, az útkeresés, az önmegismerés, az élet értelmének kutatása, a ki vagyok én, hol a helyem a világban és mi a feladatom? – e gondolatok és kérdések jellemzőek erre az életkorra. Tinédzser és szüleik is nehezen élik meg ezeket az éveket. tovább

Színházi est a költészet napja alkalmából

Készült: 2017. április 16.
Az esemény abból a célból jött létre, hogy a költészet napjára megemlékezzünk egy színházi est keretében.  Vidám előadásokés az alkotókör kézimunka kiállítása várta az esemény résztvevőt, mely bemutatkozási lehetőséget biztosított a  helyi alkotóknak. A kiállítás keretében fazekas munkák, hímzett terítők, különleges babákra varrt ruhák és helyi fotók mutatták be településünk hagyományait, környezeti szépségeit, eseményeink életképeit. tovább

Húsvét öröme- Az áldozatból támadó élet

Készült: 2017. április 14.
A néplélek- és néprajzkutató húsvéttal kapcsolatos gondolatai. Az előadás a húsvéti ünnepkörről és az ahhoz kötődő néphagyományokról szólt, melyek napjainkban is közelebb visznek minket húsvét igazi lényegének megértéséhez. Nagypénteken Jézus szenvedésében is a feltétel nélkül szerető és megbocsátó Isten mutatja meg magát, aki kereszthalálával ad példát nekünk arra, hogyan kell szeretnünk. tovább

Sümegcsehi kincsei

Készült: 2017. április 13.
Sümegcsehi kincsei programunk a Sümegcsehin található egyházi vonatkozású kincsek feltérképezését, meglátogatását, ehhez kapcsolódó rajzverseny meghirdetését és az elkészült alkotásokból kiállítás szervezését foglalta magába. Sümegcsehi egyházi vonatkozású kincsei: •    a Szent Mihály Római Katolikus Plébániatemplom az iskolával szemben helyezkedik el a templom-dombon •    a Szent Vendel kápolna az Árpád utcában •    a Boldog John Henry Newman Templom a szőlőhegyen található. tovább

A Civil Erő-Tér projekt bemutatása

Készült: 2017. április 2.
A Civil a Civilekért Egyesület új pályázata a Civil Erő-Tér, mely az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretein belül a Széchenyi 2020 támogatásával valósul meg.   A projekt 2017. április elsejével indult és 2020. szeptember 30-ig tart. Célja olyan helyi kisközösségek létrehozása, fejlesztése és működtetése a keszthelyi és a zalaszentgróti járásban, melyek hozzájárulnak az önkéntesség fejlesztéséhez és a társadalom megerősödéséhez. tovább



„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024