Civil forum

Rizlingország ünnepe

Készült: 2017. augusztus 9.

’Reziben már az 1628-as feljegyzések beszámoltak arról, hogy földje megtermi a gabonát és a szőlőt. A lakosság megélhetési forrásait hosszú időkön keresztül az őstermelés képezte, a szőlő, gyümölcs és a zöldségfélék feldolgozása. A borkészítés évszázadokra visszanyúló tevékenység. Hagyományai apáról fiúra szálltak.” mondja az írás. A rezi szőlőhegyen kiváló szőlőfajták teremnek de a jellegzetessége az olaszrizling, éppen ezért ez a vidék elnyerte a „Rizlingország” jelzőt. És mint minden országnak, ennek is meg van az ünnepe, mégpedig a Rizlingország ünnepe, melyet minden év június végén vagy július elején, Szent Iván napjához közeli időpontban ünnepelünk meg, mivel a szőlőhegyi kápolna egyik védőszentje Szent Iván. Az ünnepség mint mindig  és hogy kellőképpen megtiszteljük, szentmisével kezdődődött, ahol áldást kértünk a jó termés érdekében. A szentmise végén zenés felvonulással vonultunk a szőlőhegy eleji Hegykapuhoz, ahol hangulatos természeti környezetben kiváló borok, finom ételek, szórakoztató előadások várták az érdeklődőket. A borhölgyek és a borlovagok bevonulását nyitótánc előzte meg, Dencs Bernadett és Hardi András néptáncosok előadásában. Ezután színpadra vonultak a Lukácsházi- és a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületének képviselői, a Da Bíbere Borlovagrend tagjai valamint az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusa, Vas megyei Régiójának képviselői. Cserép Gábor polgármester köszöntője után Dr. Brazsil József a Da Bíbere Borlovagrend elnök nagymestere nyitotta meg a rendezvényt, mely előhírnöke a balatoni borfesztiváloknak, melyek hétről-hétre folytatódnak a nyár során. A közös koccintásba a Nyugdíjas klub is bekapcsolódott és énekkel köszöntötte a vendégeket. Óvodásaink kedves kis műsora mosolyt csalt az arcokra, egységes kis öltözékükben szép színfoltjai voltak az estnek. Iskolásaink is képviseltették magukat, az alkalomhoz illő népdalokat énekeltek, akárcsak a helyi Őszirózsa Nyugdíjas Klub, akinek a repertoárjában mindig van alkalomhoz illő előadás. Az idén 10 esztendős Rezidance tánccsoport mindhárom korcsoportja színpadra illetve színpad elé lépett és kápráztatta el, mint mindig a közönséget. Szombathelyi és cserszegtomaji barátaink, György "&"György és a Tátika Népdalkör hangulatos slágerekkel, népdalokkal teremtettek kiváló hangulatot. Aradszky László előadására megtelt a tér és jött a nosztalgia. A dalok, slágerek a fiatalokat is magával ragadta. Egyszerű volt de mégis nagyszerű. Ezután a teret a bál illetve a mulatság vette át. Postás Józsi és a Signál Duó táncra csalta a résztvevőket. Közben a Szőlész-borász Egyesület, az esemény társszervezője finom falatokkal, hangulatos borterasszal várta a vendégsereget. Ínycsiklandó volta  sült kolbász, a tejfölös tócsi, a vadpörkölt és a házi rétes illata.



„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024