Civil forum

Misztika és önazonosság az életünkben

Készült: 2018. december 3.

2018. november 30-án rendeztük meg Keszthelyen, dr. Csókay András idegsebész „Misztika és önazonosság az életünkben” című előadását. Az előadó két hivatásának találkozása volt ez az előadás: a hittudomány és az orvostudomány összefonódása, egyfajta örökélet-mentő összefogás, mert az életvégi problémák jelentős része orvosi beavatkozást igényel ugyan, de minél közelebb kerülünk a földi lét végéhez, annál nagyobb szükségünk van a hitből eredő erőforrásokra, és bizony teológiai ismeretekre is.
Az élettel szembeni legnagyobb alázattal és áradó szeretettel mesélte el, hogy mitől kezdett egy olyan Erőben hinni, melyről korábban nem hitte, hogy létezik, s arról, hogy miképpen hozott vissza halálra ítélt embereket az életbe, mentett meg már eltemetett gyermekeket, akik a mai napig egészségesen élnek, fejlődnek.
Példákat példákra halmozott az előadó, amelyekkel alátámasztja azt a nézetét, hogy a csodák nem pusztán véletlenek. Ahogy ő is mondta: ennyi véletlen nem létezhet csak úgy. Az előadás második felében az Afrikában történt missziós tevékenységéről, valamint a baglades-i sziámi ikrek szétválasztásának folyamatáról beszélt.
A gyermekkel érkezőket felkészült gyermekmegőrzővel vártuk, ahol a kicsikre szakképzet felügyelő figyelt. A gyerekek kézműveskedhettek, társasjátékokkal játszhattak, verseket,   meséket hallgathattak.

 
 


„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024