Civil forum

Pávaköri látogatás

Készült: 2019. január 23.

2019. január 22-én, a helyi pávakör próbáján vehettek részt a sümegcsehi iskola diákjai a Falu- és Kézművesházban, megismerkedve a népdalkör munkájával, hangulatával és a helyi hagyományokkal.

A Sümegcsehi Népdalkör megalakulásának 40. évfordulóját ünnepelte az elmúlt évben. Az Arany fokozatú minősítéssel rendelkező pávakör tagjai között kevés a fiatal, így több közös programot szerveznek az iskola diákjaival. Nem titkolt szándékuk ezzel, hogy a gyerekekkel együtt felelevenítve a helyi hagyományokat, kedvet adjanak nekik az énekléshez, megismertessék őket a falu zenei múltjával, hagyományaival, népi kultúrájával, ezzel is ösztönözve őket, hogy csatlakozzanak a pávakörhöz.

A Civil a Civilekért Egyesület kezdeményezésére megvalósuló projektesemény legfőbb célja az volt, hogy erősítse a helyi kis közösségek együttműködését. Ennek a pályázatnak a keretében látogathattak el az iskola diákjai a népdalkör próbájára, ahol a faluház népi faragással díszített színpadán, hagyományőrző ruhákban láthatták a pávakör tagjait énekelni.

A Sümegcsehi Népdalkör az ország minden tájegységének dalait énekli, de elsősorban a helyi hagyományokat őrzik, így a gyerekeknek is egy Sümegcsehihez kötődő népdalcsokrot énekeltek el.

A pávakör tagjai bevonták a gyerekeket is a próbába, közös énekléssel segítették őket abban, hogy átéljék és átérezzék, mennyire fontos a falu múltjának kutatása, felelevenítése, a hagyományőrzés.



„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024