Civil forum

Zalavári hagyományőrző nap

Készült: 2017. október 10.

2017. október 7-én, Zalaváron sok színes programmal várták az érdeklődőket a zalavári Hagyományőrző nap alkalmából. A gyerekeket már 13 órától sorversenyekkel és vetélkedőkkel szórakoztatták. Ezután a polgármester szívélyes köszöntője következett, melyben beszélt Zalavár község eredményeiről és a távolabbi tervekről egyaránt. Kiemelte a hagyományőrzés fontosságát, annak közösségteremtő hatását. Ezen a napon mindenki találhatott számára megfelelő programot. A rendezvényen felléptek többek között a zalavári, a sármelléki és az egeraracsai általános iskolások. Táncos műsort adott elő a vonyarcvashegyi Mazsorett csoport, a White Horse Rock and Roll csoport, és a LatiNívó Salsa Klub. Számos érdeklődőt vonzott a Zalavári Kulturális és Hagyományőrző Klub műsora is és az ahhoz kapcsolódó előadások is. A főzőversenyen a helyi háziasszonyok szerepeltek nagy sikerrel.
A rendezvény zárásaként, a Kontakt zenekar szolgáltatta a zenét, melyen nemcsak a fiatalok, de az idősek is táncra perdültek.



„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024