Civil forum

Stresszoldás az egészségünkért

Készült: 2018. október 19.

2018. október 18-án, Keszthelyen került sor dr. Hada Zsuzsanna pszichiáter, coach, tréner „Stresszoldás az egészségünkért” című előadására.  
A stressz a mindennapi életünk szerves része, segíthet, vagy éppen gátolhat. Az akut, nagy feszültségekkel járó stressz felismerése könnyebb, a kezelésére is inkább vannak panel válaszaink. A tartósan fennálló krónikus stressz felismerése nagyobb odafigyelést igényel, a stresszforrás pontosítása gyakran csak mélyebb belső önvizsgálattal lehetséges, pedig ez alapfeltétele a stressz kezelésnek.
Az előadás résztvevői „kihangosították” az előadó segítségével a saját tudásukat a stresszről és annak hatásairól. Közösen gyűjtöttük össze azon tudásanyagot, a krónikusan fennálló, akár kis intenzitású stressz előbb egészségügyi panaszokat, tűneteket okoz, majd pedig meg is betegít. A felrajzolt ábra vizuálisan is megjelenítette, szinte nincs olyan szervünk, testrészünk, amelyre ne lenne negatív hatással a stressz. Az egyes betegségek esetében azt is sikerült összegyűjteni, hogy milyen gyakoriak, és mennyire vezetjük a negatív megbetegedési statisztikákat.
Közösen megállapítottuk, hogy miért fontos a megelőzéshez a stressz felismerése és a hatékony stresszkezelési technikák ismerete és használata.

Ma már széles körben ismert és a szakemberek által is elfogadott tény, hogy a számos tudományos vizsgálat igazolja a krónikus betegségek pszichoszomatikus eredetét, a hiányos immunválaszt. Az előadó ismertette a stressz genetikai, biológia, szocializációs, pszicho-immunológiai hátterét.
Interaktív előadás keretében bővítette a résztvevők tudását a stressz szakirodalmából laikusok számára lefordított nyelvezettel.
A szervezet stresszre adott válaszai, az ún. stresszválaszaink egyéniek, számos biológiai, lelki, spirituális eltéréssel.
A stresszkezelési technikáink gyakran elégtelenek, szükséges a mintáink folyamatos bővítése.
Egyre hatékonyabb és igazolt stresszkezelési módból választhatunk, napjainkban a kognitív pszichológia eredményei a legelfogadottabbak, mert a leghatékonyabbnak bizonyultak.
 
A stressz helyzet felismerése, a forrás azonosítása, az érzelmek és gondolatok elkülönítése, a stresszkezelési mód/ módok kiválasztása több lépcsős folyamat, melyet érdemes lenne mindnyájunknak elsajátítani, minél fiatalabb korban, a saját testi-lelki egészség megőrzése érdekében. A tudatosítás folyamatában történhet meg a legadekvátabb stresszkezelési mód kiválasztása.

Az előadó számos történettel segítette a felismeréseket és a tudatosítás folyamatát, különösen tetszést aratott saját példáinak megosztása.  Az interaktív formának köszönhetően mindvégig jó hangulatban, gyakori nevetésekkel történt a „tanulás”.    A résztvevők rendkívül aktívak voltak, nagy „aha élményekkel”, mely felismeréseket vidámsággal elfogadással nyugtázták.

Az előadás kiemelt része volt a saját magunknak okozott stressz felismerése, pontos azonosítása, amelyet tipikus gondolkodási sajátságaink valamint gyakran a magas elvárásaink és lehetőségeink közötti eltérés okoz. Az attitűd felismerése kiemelt szerepet kap ebben a folyamatban.

Az előadó a krónikus stressz kezelési módjának kiválasztásához segítséget adott egy szabadalommal védett módszer ill., kifejezés ismertetésével, amely tudás birtokában lehetőséget kapunk a stressz hatékony feloldásához, kezeléséhez.
Számos kognitív módszer létezik, ezek közül többnek a hatékonyságát tudományos vizsgálatok is igazolják, az előadás keretében – időhatárok tiszteletben tartásával - ezek rövid ismertetésére kerülhetett csak sor.
Az előadás témája fontos volt a résztvevők számára, ez a megjelentek száma és aktivitása is jelezte.
Már a bevezetésben felmérte az előadó a megjelentek stressz szintjét saját bevallásuk alapján. Kb. egyharmad-egyharmad arányban jelezték a saját stresszüket alacsonynak, közepes fokúnak, és magas stressz szinten lévőnek.

A stresszkezelési technikák elsajátítása tréning formájában történhet a leghatékonyabban, ahol is lehetőség van azok begyakorlására és a személyre szabott fejlődésre.  
A hatékony egyéni stresszkezelés nemcsak a saját egészségünk és boldogságunk szempontjából fontos, hanem a társas kapcsolataink hatékonysága miatt is. A harmonikusabb családi és munkahelyi kapcsolatok hozzájárulnak az egyén és a társadalom mentális egészségéhez, amely pedig számos további tényező alapfeltétele vagy éppen segítője. / válások csökkentése, függőségek prevenciója, több gyermek születése, stb. /
Közös megegyezés született, hogy a stressz nem kerülhető el, ugyanakkor a mi kezünkben van a döntés, hogyan reagálunk rá, milyen megküzdési módot választunk, ezekben pedig mindig érdemes fejlődni.  
 Az előadó az interaktív formát választotta, mert az előadás résztvevői számára ez a tanulási mód biztosította a legnagyobb hatékonyságot.
Az előadás ismeretátadásához powerpoint-os bemutató készült, valamint flip-chart-tal is szemléltettük a közös tudásbázist.
A témafelvetés kiemelt fontosságára utal – valamennyire talán az előadó és a jelenlévők egymásra hangolódására és hatékonyságra is -, hogy a résztvevők több mint fele ott maradt még egy félórát az interaktív több mint másfél órás előadást követően is, hogy újabb és újabb kérdéseket vessenek fel.
Kérték az előadót, hogy a megkezdett stresszkezelési technikák megismertetését egy másik alkalommal folytassuk. / ha erre lehetőség nyílik /
A stressz kezeléséhez szükséges számos kompetenciában fejlődni, ehhez számos lehetőségünk van.
A gyermekkel érkezőket felkészült gyermekmegőrzővel vártuk, ahol a kicsikre szakképzet felügyelő figyelt. A gyerekek kézműveskedhettek, társasjátékokkal játszhattak, verseket,   meséket hallgathattak.

 
 


„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024