Civil forum

Orbán-napi hegyi parti egy kicsit másképp-Szent Iván éjszaka jegyében

Készült: 2018. június 25.

2018. június 23-án a „Nyitott pincék” programmal kezdődött a bókaházi program, mindenki a saját pincéjénél családi és baráti társasággal készült, főzött, várta az arra járó érdeklődőket és kínálta őket. 15 órától kezdődtek a különböző programok, melyek minden korosztály kívánságát igyekezett kielégíteni. A gyerekprogramok során a gyerekek kipróbálhatták a légvárat, rodeó bikát, csillámtetoválást és különböző ügyességi játékokat. Ezek a programok és eszközök a gyerekek szolgálatára álltak az egész délután folyamán. 17 órakor Bóka Tibor atya megáldotta az Orbán szobrot, majd a zalaszentlászlói Mákvirág Népdalkör és a bókaházi Bokréta Népdalkör adott műsort. A műsorok után közös vacsorára került sor, az asszonyok palacsintát is sütöttek. Egésznap élő zene szórakoztatta a jelenlévőket, a kirakodóvásárban mindenki kaphatott vásárfiát magának. Este kilenc órakor a Szent Iván-éj jegyében tűzugrást rendeztek az arra kedvet érzők számára, majd hajnalig tartó mulatozás zárta a napot.

 
 


„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024