Civil forum

Hagyományőrző nap

Készült: 2018. szeptember 17.

2018. szeptember 15-én került megrendezésre Zalaváron a „Hagyományőrző nap” című rendezvény. Délelőtt 11 órától kezdődött a hagyományos főzőverseny, melyre idén összesen 8 csoport jelentkezett, melyek kikötésül azt a feladatot kapták, hogy az elkészült ételük gombócot tartalmazzon. A magyar csapatok között volt orosz és szlovák főzőcsapat is.
13:45 – kor megszólalt a Balatonmagyaródi tűzoltó autó, mely a fúvószenekart kísérte a színpadra, ezzel a falu lakosainak az érdeklődését is felkeltve, hogy valami készülőben van.
A fúvószenekar után beindult a rendezvény és egymást követték a fellépők. Volt orosz vendég kórus, szlovák táncosok, a helyi óvoda pici szereplői. Az iskola tanulói táncot és színdarabot adtak elő. A környező településekről is érkeztek fellépők, akik egytől egyig színvonalas műsorral szórakoztatták a nagyérdeműt. Nagyon jó érzés volt, hogy a részt vevők között szerepelt sok helyi és olyan is, aki „haza” jött szerepelni.
Minden fellépő csapat köszönet ajándékot kapott. A főzőverseny nagyon jól sikerült, senki nem maradt éhesen. A verseny 1., 2., 3. helyezettjei jutalomban és emléklapban részesültek. Jól szórakoztak kicsik és nagyok, nagyon jó volt látni, hogy minden korosztály képviseltette magát a rendezvényem, mely igazi családi nappá alakult át a nap folyamán.
A vendégek véleménye szerint nagyon jól sikerült a rendezvény, mindenki jól érezte magát.

 
 


„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024