Civil forum

Balatoni hajózás a Keszthelyi-öbölben

Készült: 2020. augusztus 4.

2020. augusztus 3-án tartottuk a „Balatoni hajózás a Keszthelyi-öbölben” című eseményt. Enyhén borult időben kezdett el gyülekezni a sétahajózásra készülők csoportja. 11 óra előtt pár perccel el lehetett kezdeni felszállni a hajó fedélzetére. 11 órakor futott ki Helka nevű sétahajó. A sétahajózás 1 órán át tartott a Keszthelyi-öbölben, a szinte tükör sima Balatonon.  Az utazás jó hangulatban telt. Az út során végig kísért minket a Balaton észak-nyugati partja, ahol az elénk terülő panorámában gyönyörködhettünk, a másik oldalon pedig a végtelen Balaton terült el, ahol vitorlások szelték a habokat. Az utazás közben a Helka fedélzetén a környék látnivalóiról, a Helka sétahajó történetéről, a parton található látnivalókról, valamint a Balaton keletkezéséről hallhattunk előadást. A hajó egészen balatongyöröki Szent Mihály kápolnáig hajózott el és fordult vissza Keszthely felé. A kikötőben minden résztvevő élményekkel gazdagabban szállt le és köszönte meg a lehetőséget, hogy részt vehetett ezen a programon.



„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024