Civil forum

Költészet napja

Készült: 2019. április 16.

2019. április 11-én került megrendezésre a Költészet napja című rendezvény a sümegcsehi Fazekas József Általános Iskolában.

„Hagyomány az, ami él a múltból, kapcsolódik a jelenhez és folyamatosan bővül a jelen múlttá válása által.” Szajbély Mihály
Ez volt a megrendezésre került esemény alapgondolata. A szervezők sokféle ötletet felhasználtak a nap méltó megünnepléséhez: irodalmi vetélkedőt, akadályversenyt, versmondó versenyt rendeztek.

Ebben az évben április 11-én, József Attila születésnapján az iskola tanulói közös megemlékezéssel tisztelegtek a hazai költészet jelentős személyiségei előtt. A köszöntőt Németh Dorina 6. osztályos tanuló mondta el. Ezt követően Nagy László Adjon az Isten című versét szavalta el, majd a gyerekek meghallgatták és közösen el is énekelték a megzenésített verset, hiszen a két művészeti ág egy tőről fakad és kiegészíti egymást.

Az iskolarádióban is megzenésített remekműveket hallgathattak egész nap. A diákok kedvenc verseikből válogattak, akik vállalták, hogy osztályról osztályra járva elmondják társaiknak. Ezzel rótták le tiszteletüket a hazai líra nagyjai előtt. Kicsik és nagyok számára így vált személyessé, értékké és emlékezetessé a délelőtt.

A későbbiekben Vers kvíz várta a vetélkedni vágyókat. A versenylapot a tanulók kétharmada egyénileg töltötte ki. Többségük hibátlan megoldást adott le. A szervezők meggyőződése, hogy sikerült pár nagyszerű alkotásra felhívni a gyerekek és egymás figyelmét.



„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024