Civil forum

A zene létrejöttének gondolati igénye

Készült: 2017. december 7.

Keszthelyen a Balaton Színházban 2017.12.07-én,  Dr. Károly Róbert, főiskolai tanár, karmester, zenei kommunikációkutató és zeneszerző gondolatait hallhatták az érdeklődők „Zene létrejöttének igénye” témakörben. Az előadó rendkívül elkötelezett a téma iránt, gondolati mélység tükröződik az előadásában. „Az, hogy mondani akarok valamit, ki akarok fejezni valamit, ami nem fejezhető ki másképpen, csak hangokkal.”
Az előadást zenehallgatás és elemzés egészítette ki.  Sz. V. Rahmanyinov: cisz moll zongoraetűd, Modeszt Petrovics Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen – hangverseny-fantázia zenekarra (588).

Az előadó kiemelte, hogy a közös zenélés komoly hagyományokkal rendelkezik. A zene összefogja a közösségeket,  és ezekből a közös zenélésekből fejlődnek ki a később a klasszikusnak számító zene művészeti ágak.

Gyerekkel érkezőkre is gondoltunk, szakképzett  felügyelet mellett  a kicsik kézműveskedhettek, verseket,  játékokat tanulhattak, illetve mese felolvasásra is sor került. Az előadással összhangban közös éneklés is volt.



„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024