Civil forum

Gyermekek Napja

Készült: 2017. május 13.

Vidám Gyerekek Napját szerveztünk a zalaszentgróti járás gyermekeinek, akik Sümegcsehi térségében laknak. A program három fő részből állt: Közösségi életre nevelés a nagyobbaknak, akadályverseny, délutáni szabad programok.
 
A közösségi életre neveléssel kezdtünk,  ahol a nagyobb diákok beszámoltak az év eseményeiről, megfogalmazták kérdéseiket, kéréseiket. A beszámolókra a meghívott alpolgármester, a polgárőrség vezetője és az iskola igazgatónője válaszolt. Ez a tradíció lassan 20 éve működik.
 
Az akadályversenyen a gyermekek előre beosztott vegyes csapatokban vettek részt. A csapatok már napokkal korábban készültek a versenyre: póló, zászló készítésével, csatakiáltás kitalálásával. Jó idő esetén a faluban, rossz időben az iskola területén kell különböző játékos, sport, ügyességi vagy logikai feladatokat megoldaniuk a gyerekeknek az egyes állomásokon. A gyereknapon a felnőttek is összeállítottak egy csapatot, és ők is teljesítették az akadályverseny feladatait. Az akadályversenyen részt vett összes gyerek jutalmat (csokit), az első három helyezett apróbb nyereménytárgyakat, tortát kapott.

A délutáni programokon a gyerekek szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel együtt vehetnek részt. Ebben az időszakban a következő programok közül lehetett választani: foci, légvár, kézműves foglalkozás, csillámtetkó, rendőrségi biciklis akadálypálya, vöröskereszt bemutatója, lovas kocsizás, kovácsmester bemutatója.

A délutáni programok ideje alatt a gyerekeket szendviccsel, szörppel vendégeltük meg. A szülők is kivették részüket a program lebonyolításában is. A délutáni programok egy része többek között: kézműves foglalkozás, jiu-jitsu edzés, lovas kocsizás  önkéntes felnőttek vezetésével valósult meg.



„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024