Civil forum

Keszthelyi városismereti séta - dottózással

Készült: 2020. augusztus 31.

2020.08.28-án került megrendezésre a „Keszthelyi városismereti séta – dottózással” című esemény. Az eseményen résztvevőkkel nem sokkal 10 óra előtt találkoztunk a Párizsi udvar előtt, ahonnan 10 órakor indult a dottó. A dottózásra azért volt szükség, mert a résztvevők között voltak olyanok, akik nehezen tudnak járni és nem bírták volna a hosszú sétát.
A dottó 10 órakor indult és a városnézés egy órán keresztül tartott. Az utazás közben megtekintettük a Georgikon Egyetem épületét, Keszthely Fő terét, a Balatoni Múzeum épületét, a Festetics kastélyt és a hozzá tartozó Vadászati Múzeum épületét. A dottón Keszthelyről és az út közben megtekintett látnivalókról lehetett hallani rövid történelmi ismertetőket. A dottóról leszállva, a környéken tettünk rövid sétát és az ott található épületeket, emlékplaketteket és mellszobrokat is megtekintettük. Minden résztvevő élményekkel és tudással gazdagabban búcsúzott és köszönte meg a lehetőséget, hogy részt vehetett ezen az eseményen.



„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024