Civil forum

Emlékezzünk közösen! Nyergestetői ütközet 169. évfordulója

Készült: 2018. augusztus 6.

2018. augusztus 5-én az ünnepi szentmisét követően Karmacs község önkormányzata  a hargita megyei Csíkszentsimon testvértelepüléssel közösen emlékezett meg a község központjában lévő ’48-as hősi emlékműnél  arra a történelmi eseményre, amelyen az idegen elnyomás ellen, a szabadságért, függetlenségért küzdő székelyek hősiesen helytálltak. Az ünnepségen Cséby Géza irodalomtörténész idézte fel szabadságharcunk emlékezetes színterét és az ott folyó harcot, a nyergestetői ütközetet.
A hősök emlékét őrző emlékműnél elhangzott Kányádi Sándor Nyergestető című verse, azt követően helyezte el Karmacs település önkormányzata, valamint Csíkszentsimon önkormányzata az emlékezés koszorúit. 2018-ban 169. évét ünnepelték a nyergestetői csatának és nem csak a csatának, hanem az 1848-49-es forradalom kapcsán egy héttel előtte ünnepelték Nyergestetőn azokat a székelyeket, akik ellenálltak a cári csapatoknak ’49 augusztus 1-jén. A program az Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben folytatódott, ahol Csíkszentsimoni Hagyományőrzők egy vidám színdarabot adtak elő, majd közös vacsorával, énekléssel folytatódott az este.

 
 


„Civil ERŐ-TÉR a helyi kisközösségek fejlesztése, együttműködésük erősítése a keszthelyi és zalaszentgróti járásban”

EFOP-1.3.5-16-2016-00666


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024