Civil forum

Keszthelyen is megbecsülik a fiatalokat

Készült: 2022. február 15.
A kormány döntése értelmében januártól adómentességet élveznek a 25 év alattiak. Az érintettek az átlagkereset mértékéig mentesülnek a 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól.

Nagy Bálint polgármester ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, aki elöljáróban hangsúlyozta: annak a térségnek van jövője, ahol a fiatalok megtalálják számításaikat. Emellett az elmúlt időszak legfontosabb, a társadalom különböző rétegeit érintő kormánydöntésekre emlékeztetett.

- A magyar kormány a lehetőségekhez mérten szeretné kifejezni anyagi megbecsülését. Tavaly bevezettük a nyugdíjprémiumot, februárban megkapták a szépkorúak a 13. havi nyugdíjukat, s ugyancsak fontos lépésként említem a családi adóvisszatérítést, ami 2 millió szülőt érintve 600 milliárd forintot jelent. Térségünkben ez közel 10 ezer családnak kézzelfogható segítség – mondta Nagy Bálint.

-  A kormány felismerte helyesen, hogy munka alapú társadalomra van szükség, így januártól  a miminálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra emelkedett – folytatta a polgármester. - Ezek az összegek jóval magasabbak, mint a Gyurcsány-kormány idején. A fiatalok teljes SZJA-mentessége pedig példaértékű. A 25 év alatti fiatalok esetében ez havonta több tíz ezer forint többletbevételt, megtakarítást jelent. Fontos üzenet, hogy a kormány megbecsüli a fiatalabb korosztályt is, mi nem szeretnénk, ha elmennének az országból. Csak azoknak a településeknek van jövője, ahol a lakhatás és munkalehetőség mellett a szabadidő megfelelő eltöltésében támogatják őket. Keszthelyen is megalapítottuk az Ifjúsági Kerekasztalt, aminek elsődleges célja, hogy mondják el véleményüket, kritikáikat a térség közösségi életével kapcsolatosan, s számítunk rájuk az idei év tervezése során is.  

A sajtótájékoztatóra érkezett vendégek végül lapunk érdeklődésére elmondták, egyöntetűen kedvező számukra a kormány döntése, többségük havonta 30-40 ezer forinttal többet visz haza. Van, aki személyi edzői vállalkozását fejleszti, van, aki a későbbi önállósodásra, családalapításra tesz félre pénzt. Akadt olyan fiatalember, aki a szülőket tehermentesíti, mivel egyetemistaként Budapesten tanul és dolgozik.




Forrás: Mozsár Eszter, Zalai Hírlap
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024