Civil forum

Az ország legkisebb kápolnája s a hajdani vízimalom

Készült: 2016. augusztus 8.

Zalaszántó - Az ország alighanem legkisebb - mindössze tíz főt befogadó - kápolnája is helyet kapott abban a kiadványban, mely Zalaszántó és testvértelepülése, Szék értékeit mutatja be.

A Szántói nyári vigasságok hétvégi szórakoztató programjai - köztük sportprogramok, főzőverseny és parasztolimpia előtt - komoly gyűjtőmunka eredményeként létrejött kiadványt: a helyi és széki testvértelepülés  értékekeit  ismertető   könyvecskét mutattak be. A tegnap esti rendezvényen  a zalaszántói nevezetességeket a látogatók elé táró, jövő hét végig látogatható kiállítás is  nyílt a Kultúrházban.

– Elsősorban a templom és a kápolnáink játszanak kiemelt szerepet a falu életében, ezekre mind büszkék vagyunk.  Elmondhatjuk, hogy Magyarország legkisebb kápolnája található Zalaszántón: ha jól összeszorulnak, talán tízen férnek be   -  mondta el  Dézsi Attila polgármester.

A kötetben szerepel még a falu több nevezetessége: Tátika vára, a Kotsy vízimalom, a Gersei Pethő kúria  és a tájház, emlékművek, szobrok és keresztek. Több egyesületre, a szellemi örökségre, hagyományokra és a Pávakörre is büszke a falu.

A település vezetője hozzátette: az eddig összegyűjtött értékek és kiadvány csak alapja további gyűjtőmunkának.

Keszey Ágnes

forrás: zaol.hu

  

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024