Civil forum

Zenetanítás a virtuális térben Keszthelyen

Készült: 2020. március 22.

Az online térben megvalósuló tanítás sok kihívás elé állít diákot és pedagógust egyaránt. Még inkább szokatlanabb a helyzet a zenei oktatásban, ahol nem csak a technika, hanem az érzelmek is meghatározóak.

 

A koronavírus elleni küzdelem miatt bevezetett digitális tanrend a zeneiskolákban is szükségessé vált. A személyes találkozás, gyakorlás, tanulás helyett Festetics György Zeneiskolában most üzenetküldő alkalmazásokat is igénybe vesznek a zenei oktatásban.

-Így akusztikus és vizuális formában is érzékelhető a kapcsolat a tanár és a gyerek között – emelte ki Bánhidai Tamás, az intézmény igazgatója.

Ez a módszer azonban sem a zenetanároknak, sem a növendékeknek nem könnyű, s egyelőre tapasztalatok sincsenek arról, milyen eredményességgel működik majd a muzsika tanításának ez a formája. Bánhidai Tamás elmondta, hogy az igyekezet, a jó szándék és az akarat megvan mindenkiben.

-De a hangszeres oktatásban rengeteg dolog van, amit javítani, hallani kell rögtön. Finommechanikus mozgások, technikai dolgok, érzelmek is meghatározóak – emelte ki az iskolaigazgató.

Érdeklődésünkre azt is kifejtette, hogy az meghatározza az online tanítás eredményességét, hogy milyen hangszeren zenél a diák.

-A legkönnyebb talán a zongora, hiszen ott a hangképzés adott nagy biztonsággal. A többi hangszernél a hangszertartás, adott esetben a szájtartás, az intonáció és millió más dolog az, amit azonnal le kell reagálni- részletezte az igazgató. Arról is szólt, hogy a diákok és tanáraik együttműködése mellett ebben a helyzetben még inkább szükséges a sikerese hangszeres tanuláshoz a a szülők türelme, akarata, segítőkészsége és szeretete is.

-Mindenkinek érdekes és újszerű is ez a fajta tanítás és folyamatosan alakul – tette hozzá Bánhidai Tamás. Az online mód azonban csak szóló zenélésben alkalmazható a zenei oktatásban, a duók és kamaraegyüttesek most nem tudnak együtt tanulni, gyakorolni.

 

Forrás: Keszey Ágnes, Zalai Hírlap

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024