Civil forum

Zalaszántó és Szék értékei projektzáró rendezvény

Készült: 2016. augusztus 8.

A „Zalaszántó és testvértelepülése, Szék értékeinek gyűjtése” című pályázat projektzáró rendezvényére került sor 2016. augusztus 5-én, Zalaszántón, a Kultúrházban.
A Civil a Civilekért Egyesület a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt nemzeti értékek gyűjtésére, népszerűsítésére vonatkozó pályázatán nyert támogatást, amelyből megvalósította a határon átnyúló programot. Ennen köszönhetően került sor a magyar és az erdélyi település építészeti, természeti értékei, tárgyi, kulturális, szellemi örökségeinek összegyűjtésére, amelyhez kapcsolódóan a nyár folyamán már két rendezvény is megtartásra került.
A mostani alkalommal az egyesület bemutatta a két település helyi értékeit felvonultató, színes képekkel illusztrált, két irányból lapozható kiadványát, amely a települések jobb megismerését szolgája, és ráirányítja a figyelmet az értékek megőrzésének fontosságára.
A rendezvény programja a polgármesteri köszöntőt, a projekt és a kiadvány bemutatását követően néptánccal, illetve a Zalaszántói Pávakör műsorával zárult.
A helyszínen az érdeklődők az értékekből készült fotókiállítást, valamint zalaszántói vízimalom egykori tulajdonosa, Kotsy Nándor kiállítási tárgyait is megtekinthették.

Civil a Civilekért Egyesület

       

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024