Civil forum

Zalában is rendben újraindult az iskolai élet, befejeződtek az őszi írásbeli érettségik

Készült: 2020. november 6.
Rendben újraindult az oktatás a szünet után ezen a héten Magyarországon, a Nagykanizsai Tankerületi Központ 51 intézményéből jelenleg sehol sincs szükség különleges intézkedésre. Közben pedig befejeződött az őszi érettségi írásbeli része.


Az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint a tanév rendjében meghatározott tíz vizsganapon 396 helyszínen mintegy 27 ezer érettségiző adott számot tudásáról október 30-ig. Azóta az OH nyilvánosságra hozta a vizsgák feladatlapjait és a javítási-értékelési útmutatókat. A szóbeli erőpróba november közepén lesz.

A Kanizsai, Keszthelyi és Letenyei járásban illetékes Nagykanizsai Tankerületi Központ négy gimnáziumából (dr. Mező, Batthyány, Bibó, Vajda) 260 diák mérettette meg magát, további 17-en pedig „külsősként” pótló, javító, kiegészítő vagy ismétlő érettségit tettek, ez összesen 345 vizsgát jelent.

– Az előrehozott érettségik szokás szerint tavasszal lettek volna – mondta lapunk kérdésére Magyar Ferenc, a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója –, de akkor a járványügyi helyzet miatt, a biztonság érdekében, ezeket nem szerveztük meg, így átkerültek őszre.

Ilyet gimnáziumokban idegen nyelvből és informatikából, illetve természettudományos tantárgyakból, földrajzból, biológiából, kémiából és fizikából lehet tenni, a szakképzésben pedig további számos szakmai tárgyból.

A helyszíneket a Nagykanizsai Tankerületi Központtal egyeztetve a kormányhivatal jelölte ki: a Batthyány, a Mező és a Vajda fogadta a diákokat. Kanizsán 54 emelt és 195 középszintű, Keszthelyen pedig 42 középszintű vizsgát szerveztek, adott tájékoztatást Magyar Ferenc, hozzátéve, az előrehozott érettségi a tudatos jövőtervezés része főként azok részéről, akik már tudják, milyen irányban tanulnak tovább. Például ha valaki sikeresen vizsgázik németből, a továbbiakban koncentrálhat egy másik nyelvre, vagy arra, hogy a 12. tanév végén megszerzi az emelt szintűt is, amely 60 százalék feletti eredmény esetén a nyelvvizsgával egyenértékű.
– A járványügyi szabályokat maximálisan betartottuk, folyamatos fertőtlenítés mellett maszkot, gumikesztyűt biztosítottunk a tanulóknak és a pedagógusoknak – fogalmazott az igazgató –, illetve az intézmények rendelkeznek érintés nélküli hőmérőkkel, a nagyobbak pedig hőkapukkal is, amelyeket természetesen használtak a vizsgák során. Mindezeken túlmenően, akárcsak tavasszal, a tantermekben tartottuk a maximális 10 fős létszámot és a kétméteres távolságot.

Magyar Ferenc lapunk kérdésére arról is beszélt, 51 intézményükben az őszi szünet után némiképp, de nem robbanásszerűen emelkedik a fertőzöttek száma, ám egyelőre sehol sincs szükség különleges intézkedésre. Korábban egy iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni, digitális munkarendet pedig egy-egy tanulócsoport esetében léptettek csupán életbe, s két helyszínen egészségügyi gázmester fertőtlenítette a teljes épületet.

– Intézményeink fertőtlenítő- és kézmosó szerekkel való ellátása folyamatos és zavartalan a központi ellátmányból – hangsúlyozta Magyar Ferenc –, s mindenhol odafigyelnek a szabályok betartására. Biztosítunk például szájmaszkot azoknak, akik otthon felejtik, de az a tapasztalat, hogy ma már mindenkinek van maszkja, sőt, ez a divat része lett. A fiatalok a folyosókon természetesen hordják a maszkot, s vannak iskolák, amelyek saját hatáskörben tovább szigorítanak a kötelező előírásokon, a kanizsai Batthyány-gimnáziumban például úgy döntöttek, a gyerekek a tanórán is viselik a maszkot, akárcsak a pedagógusok. Természetesen mindez a megelőzést, a járvány terjedésének lassítását szolgálja.



Forrás: Péter B. Árpád, Zalai Hírlap
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024