Civil forum

Világelsők a keszthelyi salakon

Készült: 2021. július 20.
Erős és sportszerű mezőny vett részt a keszthelyi nemzetközi szenior teniszversenyen. A Helikon és a Sun TC pályáin keddtől vasárnapig zajlottak mérkőzések 170 hazai és külföldi sportoló részvételével. A viadalra számos világranglista-vezető nevezett. A szövetség vigaszágat is biztosított, hogy a résztvevők minél több játéklehetőséget kapjanak. A Szenior Tenisz Szövetség és a Magyar Tenisz Szövetség megállapodásának köszönhetően már most két évre biztosított a keszthelyi verseny jövője.


Több mint 170 teniszező lépett salakra az egyéni versenyben. A pandémiás időszak óta ez volt az első nemzetközi megmérettetése a Szenior Tenisz Szövetségnek. Az augusztus végén kezdődő világbajnokság miatt az eredeti tervekhez képest korábban rendezték meg a viadalt.50 külföldi teniszező jött el Keszthelyre.

A német Sven Schulznak korosztálya első kiemeltjeként is keményen meg kellett küzdenie a döntőbe jutásért. A szombati eső miatt az ő fináléja is csúszott. "Nem könnyű a torna. Első kiemelt vagyok ugyan, de erős a mezőny. Szükségem van szerencsére is, bízom a győzelemben" – nyilatkozta a férfi.

A szenior korosztály 30 éves kortól kezdődik. Ötéves korcsoportonkénti bontás van. Keszthelyen még 85 éves korosztályban is neveztek. Az egyéniben, párosban és vegyespárosban teniszezők összesen 50 versenyszámban indultak. Majdnem minden kategóriában világranglista TOP 10-es játékosok képviseltették magukat, öt teniszező pedig korosztályának világranglista vezetőjeként jött a viadalra. A szenior szövetség folyamatosan fejleszt. Már egy éve tesztelik az elektronikus eredményjelző rendszert, amely most debütált nemzetközi versenyen.

Bíbok Tamás versenyigazgató: „Ez az első igazi nemzetközi megmérettetése. A versenyzők nagyon szereti, nagyon tetszik nekik, nagyon fejlettnek tartják és gratuláltak hozzá, hiszen ilyennel a fejlettebb Nyugat-Európában sem találkoztak. Jól működik, bár vannak még kisebb nehézségek. Úgy érezzük, jövőre teljes pompájában fog díszelegni mind a 12 pályán, ahol játszani tudunk és ez nagy segítség nekünk nézőknek és versenybíróknak is, hiszen így mindenki az összes pályát, egyszerre figyelemmel tudja kísérni.”

A keszthelyi verseny korábban A’ kategóriás volt, a Nemzetközi Teniszszövetség módosította a besorolásokat, most S700-as a viadal, ez kifejezetten magas kategóriának számít. A szenior szövetség célja, hogy jövőre S1000-es legyen a megmérettetés, ami a világbajnokság után a legmagasabb szint. A keszthelyi verseny jövője biztosított.

„Azok akik korábban jártak ide és megszerették Keszthelyt, azok most is itt vannak. Változás az előző évekhez képest, hogy a Szenior Szövetség a Magyar Tenisz Szövetséggel kötött egy három évre szóló megállapodást, aminek eredményeképpen társfinanszírozással valósul meg a verseny. Így jövőre is, illetve jövő év után is biztosított a verseny jövője itt Keszthelyen” - nyilatkozta Erdei Csaba, a Szenior Tenisz Szövetség elnöke.

A mérkőzések a Helikon és a Sun TC pályáin zajlottak.




Forrás: Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024