Civil forum

Trabanttal Afrikában

Készült: 2020. január 15.

Továbbra is népszerűek a Világjáró Klub előadásai, állítják a szervezők. A Goldmark Károly Művelődési Központ programján havonta egyszer a távoli országokban szerzett élményeikről tartanak beszámolókat az előadók. A programsorozat mostani évada tavaly októberben kezdődött. A januári eseményen Afrikáról és Trabantos kalandjairól Vadász Zsolt mesélt.

 

Vadász Zsolt és csapata a Budapest-Bamakó rallyn vett részt Trabantjával. A csapat ezzel is bizonyítja, hogy egy ilyen járművel is ugyanúgy lehet élvezni egy utat, mint egy terepjáróval. valamint azt is, hogy egy kis költségvetésű csapattal is lehet hatalmas kalandokat megélni.

Erről az élményről tartott előadást a Világjáró Klub keretein belül. A csapat a Geonauta Baráti Társaságból jött össze.

„Közel öt esztendővel ezelőtt jött a gondolat, hogy mutassuk meg a világnak. Mutassuk meg a világnak, hogy nem kell a két tonnás jármű. Nem kell a 20 literes fogyasztás, hanem egy ilyen primitív, minimális nyersanyagból épített kisgépjárművel is a világ bármely geológiai pontja elérhető.”

Az utazásról egy könyv is készült, melyben szépítés nélkül mesélik el a kalandorok azt, hogy miként élték meg a nem mindennapi történéseket. Az előadás iránt nagy volt az érdeklődés, szinte megtelt a Simándy terem. Többen érkeztek az autó és a kontinens miatt is, de volt, aki nosztalgiázni szeretett volna.

„Az autó, mivel ez a szakmám, tehát a Trabant nagyon kedves nekem, mert sokat tuningoltam, amellett, hogy versenyeztem korábban gokarttal és autóval én is, tehát ez a Bamakó, a rali, most is a Dakar, Alonsot is figyelemmel kísérem, nagyon-nagyon fontos nekünk.”  - mondta el Sobor László.

A Világjáró Klub minden évben nagy sikernek örvend. Az előadások iránt nagy az érdeklődés. A szervezők minden alkalommal igyekeznek olyanokat meghívni, akik októbertől áprilisig havonta egyszer különleges élményekről számolnak be a közönségnek.

„Kezdtük októberbe egy tematikailag különböző, kicsit különálló dologgal, a világ legszebb borvidékeiről mesélt R. Kelemen László. Novemberben történt egy sajnálatos programmódosulás. A korábban meghirdetett vízipókos természetfilm vetítéses előadásunk sajnos egészségügyi okok miatt nem került megtartásra és helyette egy inkább tudományos, ismeretterjesztő témában a talajpusztulásról láthattunk itt egy filmet Mérgezett föld címmel, amit Kővári Gábor rendező hozott el nekünk. És hát december 16-án egy rendkívül látványos és jó előadást tartott nekünk Valcsicsák Zoltán.” - ismertette Osvald Bálint.

A Világjáró Klub keretein belül február 24-én Argentína és Chile vidékét mutatja be dr. Gyuricza László. Március 9-én pedig Varja Gabriella Costa-Ricáról, Panamáról és Hondurásról tart vetítéssel egybekötött előadást.

 

Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024