Civil forum

Történelmi lovasfesztivál a keszthelyi kastélyban

Készült: 2019. augusztus 16.

Történelmi lovasfesztivált tartanak a kastélyparkban mától vasárnap délutánig. A programokról csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója és Varga Zoltán, a hintómúzeum vezetője.

 

Ma 11-től 15 óráig várják az érdeklődőket a lovak és fogatok napjára: lesz lovaglási és hintózási lehetőség, népi játékok, fogatszemle, szó esik az arisztokrácia lovaglási szokásairól, az őshonos lovakról. Solymász- és agarászbemutató is színesíti a programot. Délután ötkor Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke nyitja meg Barkóczi József képzőművész A halhatatlan ménes – A lovak grafikus ábrázolásának módja című kiállítását a hintómúzeumban.

Szombaton huszár hagyományőrzők előadásaival és bemutatóival találkozhatunk. A Magyar Szablyavívók Zala megyei csoportja is a közönség elé tárja tudását, és megtekinthetjük Hamza Viktória szabad idomítási bemutatóját.
Szombaton és vasárnap is 11 és 15 óra között lesznek lovas programok. A fesztiválon ismerheti meg a közönség azt a postakocsit, amely újonnan készült a kastély megbízásából. A postakocsival 6–8 órás kirándulásokat szerveznek majd a térségben.

 

Forrás: Szabó Judit, Zalai Hírlap

 

 

 

 

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024