Civil forum

Toborzóirodát avattak szombaton a keszthelyi belvárosban

Készült: 2019. július 15.

„A világban zajló események és a megváltozott biztonsági környezet megkívánja, hogy minden nemzet prioritásként kezelje saját állampolgárainak védelmét.”

 

Ezt dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott fogalmazta meg a keszthelyi toborzóiroda szombat délelőtti átadásakor tartott beszédében. Mint mondta, kiemelt fontosságú a honvédelem megerősítése, a modernizáláshoz kapcsolódóan az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer kiépítése, a haditechnikai eszközök beszerzése, ami az ország, a magyar emberek érdeke, és szükséges ahhoz, hogy hazánk a 21. század elvárásainak megfelelően tudjon válaszolni a kihívásokra. A Kossuth utca 45. szám alatt megnyílt iroda pedig a városban és környékén élők számára megkönnyíti a tájékozódást a katonai pálya nyújtotta lehetőségekről. Rámutatott, a keszthelyi járási század a megye egyik legjobban feltöltött egysége.

A honvédelem nemzeti ügy és ebben példát mutat Keszthely, fogalmazta meg köszöntőjében Nagy Bálint, a város alpolgármestere. A tartalékos szolgálat azok számára lehetőség, akik munkájuk, tanulmányaik mellett akarnak a haza biztonságáért tenni.

– Hazánk Európa egyik legbiztonságosabb országa, de a körülöttünk lévő régiókra ez korántsem igaz – mondta dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese. – A haderőfejlesztési és honvédelmi program célja, hogy hiteles, valós képességeken alapuló, erős honvédséget hozzunk létre. Ez nem lehet meg tartalékos erő nélkül, ennek alapja az önkéntesség és a területvédelmi képesség. Keszthely példát mutat azzal, hogy lehetőséget adott a város központjában megnyitni a toborzóirodát. Ezzel közelebb vittük a honvédséget az emberekhez.

A tábornok elmondta: az önkéntes tartalékos rendszer feltöltését két éve kezdték el, jelenleg 8 ezer főt számlálnak ezen alakulatok, a végleges létszám pedig 20 ezer katona lesz, míg a hivatásos állományúaké most 23 ezer fő, 2030-ra tervezik elérni a 30 ezret.
A toborzóiroda avatásakor írták alá a szerződést az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra az első keszthelyi jelentkezővel, Kalotsa Gergellyel. A 37 éves férfi anno hat hónapos sorkatonai szolgálatát Tapolcán gépkocsizóként töltötte. Úgy érzi, önkéntesként ki tudja venni részét hazája, családja védelméből. Rajta kívül más jelentkezők is érkeztek az irodába: a 18 éves Gutai Frank érettségi után a közszolgálati egyetemen szeretne továbbtanulni, és érdeklődött a jövőbeni tartalékos szolgálat lehetőségeiről, míg a 28 éves keszthelyi Horváth Tamás be is adta a jelentkezését. Ő úgy fogalmazott, fontosnak tartja, hogy a fiatalok tudjanak bánni a fegyverrel és ha szükséges, meg tudják védeni hazájukat, családjukat. Szerinte a sorkatonai szolgálat is hasznos lenne, hasonlóan gondolkodnak barátai, akik közül már többen jelentkeztek tartalékos katonának.

 

Forrás: Arany Gábor, Zalai Hírlap

 

 

 

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024