Civil forum

Több mint 3500 diáknak csengettek be ma Keszthelyen

Készült: 2021. szeptember 2.
Megkezdődött a 2021/22-es tanév. Az általános és középiskolákban jelenléti oktatással kezdődhetett meg a tanítás. A magas átoltottságnak köszönhetően nincsenek érvényben szigorú korlátozások a mindennapi életben, így az óvodákban és iskolákban sem írnak elő ilyen intézkedéseket. Keszthelyen 1552 általános iskolás és 2017 középiskolás ült ma be a padokba.


Szeptember elsején újra felpezsdült az élet az iskolák körül. Megkezdődött a tanév. A gyerekek és szüleik is izgalommal telve érkeztek az első tanítási napon a Csány-Szendrey iskolába.

„Nagyon izgatott és ugyanolyan izgalommal várjuk, mint ő” - nyilatkozta a gyermekével érkező Göncz Elvíra.

A már kiosztott tankönyvek ellenőrzésével kezdődött a nap ebben az osztályban. A vakáció után lelkesen indították a tanévet a gyerekek. Abigél a strandolás mellett versenyeken is részt vett. Szerinte gyorsan vissza tud szokni az iskolapadba.

„Én a negyedik osztályt kezdem meg és én örömmel jöttem be, hiszen találkozhatok a tanáraimmal, az osztálytársaimmal és várom az órákat” - nyilatkozta a negyedik osztályos lány.

A Csány-Szendrey Általános Iskola Keszthely legnagyobb oktatási intézménye. A Fodor utcai székhely és a Deák Ferenc utcai tagintézménybe 810 diák kezdte meg a tanévet. Nincsenek szigorú járványügyi rendelkezések. Az évnyitót viszont az osztálytermekben tartották meg. Videót állítottak össze az ünnepi műsorból.

Dósa Zsolt iskolaigazgató: „Jelenleg ami a tanév végén még érvényben volt - hogy lázmérés, maszkviselés, illetve kézfertőtlenítés belépéskor – ezek most nincsenek érvényben. Természetesen, hogy ha valamelyik kisgyermek, vagy valamelyik pedagógus kolléga szeretne maszkot hordani, jogában áll mindenkinek, de nem kötelező jelen pillanatban.”

A Vajda János gimnázium folyosói is újra megteltek élettel. Az intézményben 457 diák tanul, kereken 100 fő kezdte meg a 9. évfolyamot. A diákok bíznak abban, hogy a járvány miatt nem lesz távoktatás.

Czicza Szabolcs tanuló: „Tizenkettedikes vagyok, tehát mi vagyunk az avatóévfolyam az iskolánkban emiatt gólyáink is vannak, emiatt is nagyon örülnék, ha végig tudnánk itt az iskola falai között tölteni ezt a tanévet. Ezen felül érettségizek is idén, tehát én személy szerint úgy gondolom, a felkészülés is jobban fog menni.”

A szünidő alatt három tantermet és a belépő folyosót is felújították a gimnáziumban. A második félévben kezdődnek a 250. jubileumi tanév rendezvényei. Az iskolavezetés értesülései szerint a gimnáziumban jó az átoltottság, mind a diákok, mind a tanárok részéről.

Varga Gábor igazgató: „Az idei nagy tanév feladata – ahogy a tanévnyitón és konferenciákon is hangsúlyoztam – az hogy a tanárok és diákok visszataláljanak egymáshoz és megerősítsük azt, amit iskolai együttműködésen alapuló munkának hívnak. Ez már most, az első napon úgy látom, hogy mindenkinek nagy örömet okoz."

A keszthelyi általános iskolákban 1552 tanuló kezdte meg a 2021/22-es tanévet, közülük 195 első osztályos. A középiskolák padjaiba 2017 tanuló ülhetett ma be, a kilencedik évfolyamosok száma 508. A tanév 2022. június 15-ig tart.




Forrás: Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024