Civil forum

Több mint 100 millió forintot nyert Várvölgy tavaly

Készült: 2022. január 27.
Több mint 100 millió forintot nyert Várvölgy a Magyar falu programban tavaly. A fejlesztések nagy része már el is készült. Ezeket tekintette meg közösen a polgármester Nagy Bálint választókerületi elnökkel. Idén is szeretne a község pályázni, többek között a kultúrház külső felújítására, a hivatalépület korszerűsítésére és a temető felújítására is támogatást szeretnének igényelni.


A felújított Művelődési Házat Barcza Balázs polgármester mutatta meg Nagy Bálintnak. A választókerületi elnök folyamatosan járja a hozzá tartozó településeket, hogy a polgármesterekkel egyeztessen az elmúlt évről. Várvölgy legnagyobb beruházása a kultúrház belső felújítása volt. Új álmennyezetet építettek, korszerűsítették a fűtést, a villamoshálózatot és a vizesblokkokat is. Új ping-pong asztalokat is beszereztek. A település a felújításra a Magyar falu programban nyert mintegy 47 millió forintot. Idén is pályáznak, most a külső rész szépítésére szeretnének támogatást kapni.

„A következő terv már tervlap szinten az asztalomon van. A tervező egy nagyon szép homlokzatot és kultúr előtti teret álmodott meg. Ezt fogjuk benyújtani a következő magyar falus pályázatba. Pontos költségvetésünk még nincs rá, az még talán egy pár nap, de reméljük, hogy végre külsőleg is megszépülhet.”

Barcza Balázs elmondta, a kultúrház lépcsőjét is szeretnék megújítani, valamint az épület előtti területet egy központi falutérré kívánják alakítani, ami a kisebb rendezvények helyszíne lesz. A település bejáráson megtekintették az elkészült Temető utcát is. Ez volt a legrosszabb belterületi útjuk, melynek burkolatának felújítására és a vízelvezetés javítására 22 millió forintot nyertek el.  Sikeresen pályáztak a Kossuth utcai járdahosszabbításra és idén fog megvalósulni az óvodaudvar fejlesztése is. Nagy Bálint a bejáráson arról tájékoztatott, hogy Várvölgy jól teljesített 2021-ben. A település csak a Magyar falu program kapcsán több mint 100 millió forintos támogatásban részesült. A választókerületi elnök kifejtette, a fejlesztések nem csak a település, hanem az egész térség számára fontosak.

 „Nagyon fontosnak tartom azt, hogy az elmúlt időszak elkezdett fejlesztéseket, azokat tényleg tudjuk folytatni itt Várvölgyön is. Hiszen azt gondolom és azt tapasztaljuk, hogy az a néhány kilométer, most akár Várvölgy és Keszthely között is megvan, az egyre kevésbé okoz problémát. Polgármester úr elmondta, hogy egyre többen költöznek Várvölgyre, egyre több magánház is meg tudott újulni nyilván kormányzati támogatásoknak is köszönhetően. Úgyhogy ezt a munkát kell a jövőben is folytatni, hogy még jobb és még élhetőbb tudjon lenni az egész térség és az ebben rejlő lehetőségeket még jobban ki tudjuk használni az itt élő emberek javára.”

A település tervei között szerepel erre az évre közterületi kommunális eszközök beszerzése, a hivatalépület korszerűsítése, valamint a temető felújítása is.




Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024