Civil forum

Terítéken a zalai népdalkincs

Készült: 2019. április 16.

41 település 59 intézményéből érkeztek diákok a 17. Szép Zalában születtem népdaléneklési versenyre. A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskolában szervezett megmérettetésen ez úttal is szakértő és rangos zsűri előtt mutatkozhattak be a versenyzők. A legjobbak a Tiszán innen, Dunán túl országos népdaléneklési versenyre jutottak tovább.

A hagyományoknak megfelelően idén is a zalai népdalkincsből válogattak a verseny résztvevői. Gyenesdiáson immár 17. éve szervezik meg a Szép Zalában születtem népdaléneklési versenyt, amelyre a megye számos iskolájából érkeznek gyerekek. A versenyzők között sok volt a visszatérő, akik már gyakorlottan álltak a zsűri elé.

„Igazából én már alsó tagozatban is nagyon tehetséges voltam a tanárok szerint, de igazából 3-4. óta kezdtem ezt a szakmát így.”  - mondta a nagykanizsai Hevesi Sándor Általános Iskola versenyzője, Kovács Patrícia.

A verseny célja a tehetséggondozás, a népi kultúra megismertetése, a népdaléneklés őrzése és élményszerű továbbadása. A magyar szellemi kultúra megszerettetésében azonban nagy szerepet játszik a család is, akik a népzene szeretetét továbbörökítik a gyerekek számára.

„Ez az egész családunkban így van, hogy mindenki nagyon szeret énekelni. Ez egy ilyen útitárs végül is az egész életünkön, és mindig mindenhova el tud kísérni. Ha egyedül vagyok éneklek, ha valakinél ott vagyok, éneklek, ha úgy van kedvem.” - tette hozzá Németh Márk, a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola tanulója.

A versenyen több mint 600 népdalénekes mutatkozott be, ők a megye 41 településének 59 oktatási intézményéből érkeztek. A zsűriben idén is helyet foglalt Maczkó Mária, Magyar Örökség-díjas népdalénekes, ifj. Horváth Károly népzenész valamint Széles András zenepedagógus, citeraművész. A zsűri egyetértett abban, hogy ezek az alkalmak kiemelten fontosak a gyerekek életében.

„Nagyon nagy büszkeséggel töltheti el szerintem a Zala megyeieket, hogy ilyen méltó helyszínen és nagyon magas színvonalon nevelik a gyerekeket a magyar népzenére. Látom az arcukon, hogy a helyi – tehát Hetés, Göcsej és egész Dél-Dunántúl zenei anyagát nagyon jól ismerik és nagyon szeretik.” - emelte ki Széles András, népzenész, zenepedagógus, citeraművész.

A népdaléneklési versenyen a szóló produkciók mellett kisegyüttesek is bemutatkoztak. A Szép Zalában születtem ez úttal is a megyei fordulója volt a Tiszán innen, Dunán túl országos népdaléneklési versenynek, ahová a kiemelt arany minősítésű diákok juthattak tovább.

Regman Karola - Keszthelyi TV         

forrás: tvkeszthely.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024