Civil forum

Teltházas koncerteket adott a Concerto Budapest

Készült: 2021. augusztus 31.
Mozart, Bach és Beethoven művei csendültek fel Keszthelyen a hétvégén. A Concerto Budapest két ingyenes koncertet adott a város két templomában. A zenekar céljai között szerepel egy hosszútávú együttműködés Keszthellyel. A jövőben az érdeklődők így egyre több helyen hallgathatnak komolyzenei hangversenyeket.


Pénteken este Mozart dallamai csendültek fel a Fő téri templom falai között. A Figaro házasságának nyitánya mellett a C-dúr concertot, valamint a G-moll szimfóniát is meghallgathatta a közönség.  A Concerto Budapest művészei teltház előtt léphettek fel.

A pénteki estén szólót játszott Kaczander Orsolya fuvolaművész. Elmondta, nagyon örül, hogy a fuvolára és hárfára írt zeneművet ő játszhatta el.

„Minden fuvolásnak az életében a fuvola-hárfa verseny az egy különleges ajándék tulajdonképpen. De hát én ezt a szimfóniát is nagyon szeretem, a nyitány az pedig olyan pezsdítő, hogy szerintem mindenki szeretni fogja, szerintem nagyon szép műsor.”

A Concerto Budapest egyik célja, hogy hosszú távon is együttműködhessen Keszthellyel. Ez a közös munka májusban kezdődött el. Akkor már tervezték azt is, hogy a nyárbúcsúztató koncertet is itt fogják megtartani. Keller András zeneigazgató elmondta, régi álma, hogy a Balaton mellett minél több helyszínre vihessék el a komolyzenét. Szimfonikus zenekar hangversenyére ugyanis ebben a térségben kevés a példa.

„Én remélem, hogy ez egy hosszú távú együttműködés lesz. És az álom, az az, hogy egy olyan zenei fesztivál alakulhasson ki itt a Balaton-partján, amelynek reményeim szerint Keszthely lesz a centruma, vagy az egyik centruma. Ami majdnem büszkesége lehet az országunknak.”

Szombaton a Karmelita Bazilikában Bach- és Beethoven-estre várták az érdeklődőket. A Concerto Budapest számára is tele volt az elmúlt időszak megpróbáltatásokkal. Több koncertjüket is élőben közvetítették az interneten, ezeket több mint egymillióan látták. Természetesen amint volt lehetőség, közönség előtt is játszottak.

„Keszthely nekünk nagyon fontos. Szeretjük Keszthelyt, szeretjük a környéket, a lakosokat. Úgyhogy ezért határoztunk úgy, hogy ebben az évben három ingyenes koncertet adunk itt. Nem szokásunk, rögtön jelzem, hogy ebben az évben összesen négy ingyenes koncertet adunk. Egyiket a Gyermekmentő Szolgálat kapta és hármat Keszthely. Én azt gondolom, hogy ez rengeteget kell, hogy mondjon és reméljük, hogy a keszthelyieknek tetszik a zenénk.” - osztotta meg Dr. Edvi Péter főigazgató.

A Concerto Budapest őszi naptára is zsúfolt. Szeptemberben Pécsett és Budapesten is láthatja a művészeket a közönség.





Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024