Civil forum

Tárlat olvasói alkotásokból

Készült: 2021. szeptember 20.
Mintegy 50 pályamű érkezett a Gyermekkönyvtár Lázár Ervin meséivel kapcsolatos felhívására. A rajzok már megtekinthetőek az intézményben. A Fejér György Városi Könyvtár is vár alkotásokat az Országos Könyvtári Napok alkalmából. Október elején bármilyen, olvasók által készített képzőművészeti vagy kézimunkákból álló tárlatot terveznek nyitni.


A Gyermekkönyvtár előterében már megtekinthetőek azok az alkotások, melyek Lázár Ervin meséit illusztrálják. Ebben az évben lenne 85 éves az író, az ő műveit helyezik a középpontba. Mintegy 50 pályamű érkezett az online felhívásra. Többnyire keszthelyi iskolások rajzoltak, de Gyenesdiásról és Vonyarcvashegyről is küldtek be alkotásokat a fiatalok.

„Én úgy ítéltem meg, hogy az, hogy az online térben előfordulnak ezek a szép rajzok, az számomra kevés volt. Én szerettem volna, hogy itt az olvasók is, akik jönnek, mindenképp megtekinthessék. És megkértem a gyerekeket, hogy hozzák is el a rajzokat, ugye ez felkerült az online térbe és nagy örömömre, hogy most már nyithatott a könyvtár, most már itt is meg lehet csodálni.” - mondta el Magyar Szilvia könyvtáros.

A többfordulós vetélkedőn és a rajzpályázaton is részt vett Árgyelán Réka Panna. Ő most vehette át ajándékát a könyvtárban. A pályázatra az egyik legnépszerűbb Lázár Ervin könyv, A Négyszögletű Kerek Erdő egyik jelenetét rajzolta le.

„Ugye szeretem a cicákat, azért azt választottuk, mert abban van egy cica is. És megpróbáltam minél szebbet rajzolni.”

A felnőtt könyvtárban is szeretnének olvasói alkotásokból készíteni egy tárlatot. A vitrinek még üresen állnak, ezeket fogják megtölteni a beküldött munkákkal. A bibliotékának már régi vágya, hogy olvasói alkotásokból nyithassanak kiállítást, idén az Országos Könyvtári Napokon belül szeretnének rá sort keríteni.

„Tulajdonképpen itt bármit lehet hozni hímzést, festményt, fotót, rajzot, kis barkácstárgyakat, ki amit csinál és szeret. Amit hobbiból csinál.” - ismertette Kocsondiné Eisenkorb Györgyi igazgatóhelyettes.

A tárgyakat október 2-ig lehet leadni a könyvtárban. A kiállítás megnyitója október 10-én 10 órakor lesz az Országos Könyvtári Napok zárórendezvényeként.





Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024