Civil forum

Színek az égből - Vollein Ferenc kiállítása

Készült: 2021. szeptember 9.
Ötvenedik önálló kiállítását nyitotta meg Vollein Ferenc a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilikában. A még csak 22 éves festőművész szakrális és balatoni témájú munkáit mutatja be Keszthelyen. A Színek az égből elnevezésű tárlat megnyitóján bemutatták az alkotó azonos című képzőművészeti kiadványát is.


Vollein Ferenc képzőművészeti munkássága szorosan kötődik Keszthelyhez. Több mint tíz évig lakott itt és a környéken. Ez a hatodik önálló tárlata a városban. A Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika kerengőfolyosóján szakrális, balatoni és toszkán témájú festményeket mutat be. A tárlat létrejötte is vallási ihletésű.

„A pápa Budapestre megy látogatni. Ez az Ars Sacra Fesztivál az eucharisztikus kongresszushoz kapcsolódik” - nyilatkozta Vollein Ferenc.

Vollein Ferenc eddigi munkásságának legnagyobb elismerésének tartja, hogy pápai audencián fogadta őt a Szentatya és a neki ajándékozott festménye bekerült a Vatikáni Múzeum képtárának pápai magángyűjteményébe. Szemes Péter esztéta kiemelte, fiatal kora ellenére magas művészi szintre jutott Vollein Ferenc: „22 évesen 50 önálló kiállítás. Én azt hiszem egy megdöbbentő szám. És ezek nem vidéki művelődési házakban, eldugva, hanem a leg exkluzívabb kiállítóhelyeken. Itt Keszthelyen már a hatodik önálló kiállítása a múzeumtól a színházon át, most ebben a térben éppen, Székesfehérváron is és hosszasan sorolhatnám azokat a vidéki helyszíneket, ahol ő kiállított és nagy sikert aratott.”

Az 50 önálló kiállítás mellé már négy kiadvány is társul. Keszthelyen mutatták be a Színek az égből című kötetet, melyet Kásler Miklós miniszter támogatásának köszönhetően adtak ki. A tárlat megnyitóján Manninger Jenő országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, Ferenc alkotásain visszatükröződik a hit, az emberek szeretete. Vozár Péterné alpolgármester is kiemelte az eucharisztikus kongresszushoz kötődő kiállítást: „Egy nagyon fiatal, de ugyanakkor hívő ember 50. kiállítását nyithattuk meg. Mindez egy ünnep a részünkről, hogy itt köszönthetjük őt és ezzel mi is adózhatunk az eucharisztikus kongresszus gondolatának.”

Vollein Ferencnek mintegy 150 képzőművészeti alkotása van, melyekből 102 magángyűjtők tulajdonában van. A fiatal művész szerint a műkincspiac az egyik legszigorúbb értékmérő, az értéktelent, a haknit, a posztmodern átverést szigorúan szelektálja, bünteti.




Forrás: Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024