Civil forum

Rövidebb időre érkeznek a turisták

Készült: 2021. augusztus 9.
Bár a szálláshelyek többségében kevés a szabad hely, a szektorban dolgozók szerint óvatosak a vendégek. A keszthelyi szállásadók úgy látják, hogy a megszokotthoz képest rövidebb időre érkeznek a pihenni vágyók, a foglalások azonban folyamatosak. A hazai turizmus tavaly júliusi rekordja azonban megdőlt– ezt Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója jelentette ki.


Az egyik keszthelyi magánszálláshelyen hat kétszemélyes szoba található. Jelenleg is mindegyik foglalt. A vendégek folyamatosan érkeznek Keszthelyre is. Leginkább magyarok keresnek szállást, de francia, osztrák és szlovák állampolgár is megfordult már itt az idén. A szobák augusztus közepéig vannak lefoglalva. A minőségi kínálatra helyezik a hangsúlyt a tulajdonosok, akik folyamatosan fejlesztik kínálatukat. Tapasztalatuk szerint a turisták még mindig óvatosak, a 2019-es adatokhoz képest körülbelül 15-20%-kal kevesebben érkeztek, ők is inkább július 10-e után.

„A különbség két dologban mérhető. Egyrészt nagyon sok az egy meg kétnapos, tehát nagyon rövid időre jövő vendég, ami rengeteg munkát jelent takarításba, mosásba, tehát az ágynemű mosás stb. Másrészt pedig én legalábbis azt érzékeltem, hogy a Balatonon, itt Keszthelyen is, emelkedtek az árak. Mi is emeltünk árat és ezt csak részben tudja a piac elfogadni.” - osztotta meg Dr. Kovács Ernő tulajdonos.

A szállásadók tapasztalata szerint sokan már korábban kivették a szabadságaikat, mások pedig az Adria környékére látogatnak el. A külföldiek is bizonytalanok még, sokan nem mernek országaik határán kívülre utazni.Ettől függetlenül a szállodákban is szép számmal vannak jelen a vendégek. Azonban itt is az a tapasztalat, hogy rövid ideig maradnak a turisták. A foglalások azóta szaporodtak meg, amióta nem kell védettségi igazolvány. Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke elmondta, véleménye szerint az elmúlt hónapok bezártsága is közrejátszik abban, hogy az emberek elindulnak otthonaikból. A fő turisztikai desztinációk szállodáiban szinte mindenütt teltház van.

„A nyári időszak mindig a fő szezoni pihenésnek volt az időszaka. Ez a két tényező, ha most itt összejön, plusz még azért a kiutazás is főleg itt a nyár elején azért eléggé problémás volt, most már azért lényegesen több lehetőség van. Sokan időben úgy döntöttek, hogy belföldön fognak idén pihenni és úgymond a nagy nyári szabadságot itt veszik ki. Úgyhogy valóban most a szállodák én azt gondolom, hogy töltöttség szempontjából nagyon jól állnak.”

A hazai turizmusban viszont növekedés látható. A Magyar Turisztikai Ügynökség adatai szerint 2021. első 7 hónapjában 103 milliárd forintot költöttek el a magyarok a különböző vendéglátóhelyeken. Tavaly ez a szám 87 milliárd forint volt.





Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024