Civil forum

Pótfelvételi – a zalai intézmények is tudnak még fogadni hallgatókat

Készült: 2020. augusztus 6.

Augusztus 9-ig adhatják be felvételi pótjelentkezésüket a felsőoktatási intézményekbe azok, akiket első körben nem vettek fel, vagy azóta döntöttek a továbbtanulás mellett és ehhez rendelkeznek is a szükséges feltételekkel.

A pótfelvételi során már csak egy képzés jelölhető meg, s csak azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 23-án zárult általános eljárásban, vagy idén nem jelentkeztek a felsőoktatásba. A jelentkezést kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, a www.felvi.hu honlapról elérhető E‐felvételi szolgáltatás keretében. Itt az Egyetemek, főiskolák menüpont „Pótfelvételi eljárás 2020. (szeptemberben induló képzések)” fül alatt látható intézményenként a meghirdetett képzések listája. Több képzési terület (agrár, államtudományi, gazdaságtudományok, informatika, műszaki, orvos‐ és egészségtudományi, pedagógusképzés és a társadalomtudomány) egyes alapképzéseit állami ösztöndíjas formában is meghirdetik.

Zalaegerszeg

Zala megyében Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Keszthelyen találnak a fiatalok felsőoktatási intézményt. A megyeszékhelyen az eddig a Budapesti Gazdasági Egyetem, de ősztől már a veszprémi központú Pannon Egyetem kötelékében működő Gazdálkodási Kar (közismert nevén számviteli) az összes nappali oktatási rendű szakon nyitva tartja a pótfelvételi lehetőségét: a gazdálkodási és menedzsment, a gazdaságinformatikus, a pénzügy és számvitel szakokon a maximális kapacitás (50-50-50 fő) erejéig hirdettek pótfelvételit az államilag finanszírozott és költségtérítéses képzési formára. A júliusi ponthúzás után itt 400-260 között mozogtak a bekerülési ponthatárok. A felsőoktatási szakképzés keretében ugyanitt gazdaságinformatikus és pénzügy-számvitel szakra várják a jelentkezéseket, tudtuk meg Lenkai Nórától, az egyetem munkatársától.

A Pannon Egyetem Mérnöki Kar zalaegerszegi Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézetébe első körben 15 fő nyert felvételt, tájékoztatott Horváth Krisztina, a PE munkatársa. A pótfelvételi eljárásban megközelítőleg 40 fő kapacitásuk van, államilag finanszírozott formában nappali, levelező és duális munkarendben is. A ponthatár itt idén 280 pont volt nappali képzésre, levelezőre pedig 310, hallgatóik több mint 90 százaléka állami finanszírozási formában kerül be képzésre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara zalaegerszegi Campusa a nappali BSc (alap)képzés állami ösztöndíjas és költségtérítéses helyeire vár még hallgatókat. Az ápolás és betegellátás alapszak gyógytornász szakirányú nappali képzésre, sport és rekreációs alapszak rekreá­ciószervezés és egészségfejlesztés szakirányra, valamint fizioterápia mesterképzésre adható be pótjelentkezés, jelezte az intézet igazgatója, dr. Császár Gabriella adjunktus.

Keszthely

A keszthelyi Georgikon Karra is van lehetőség jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében. Minden olyan nappali és levelező, osztatlan valamint alapképzési, felsőoktatási szakképzési és mesterképzési szakot meghirdettek, melyeket az általános felvételi szakaszban indítottak. Kertészmérnök, mezőgazdasági, valamint természetvédelmi mérnök, vidékfejlesztési agrármérnök szerepel az alapszakok között. A pótfelvételi eljárás keretében ezen a képzési szinten vannak államilag finanszírozott helyek is. Osztatlan képzésként agrármérnök szakra várják a hallgatókat. Akik felsőoktatási szakképzésre jelentkeznek, a ménesgazda, a mezőgazdasági, a szőlész-borász, valamint a turizmus-vendéglátás szakok közül választhatnak. Mesterképzés kertészmérnök, környezetgazdálkodási agrármérnök, növényorvos, takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnök, valamint vidékfejlesztési agrármérnök szakon indul. A keszthelyi egyetemen kívül a székelyudvarhelyi képzési helyre is várják a továbbtanulókat.

– 211 főt vettünk fel az általános felvételi eljárásban Keszthelyre, Székelyudvarhelyre 39 jelentkezőt. A pótfelvételin gyakorlatilag létszámkorlát nélkül tudunk bejutást biztosítani a ponthatárt el­érőknek – ismertette érdeklődésünkre dr. Poór Judit oktatási és akkreditációs dékánhelyettes. Az egyetemi docens emlékeztetett: augusztus elsejétől a Georgikon Kar a Szent István Egyetemhez tartozik, de a felvételi oldalon – ahol a jelentkezéseket lehet benyújtani – még a Pannon Egyetem neve alatt találják meg a jelentkezők az intézményt.

Nagykanizsa

Nagykanizsán a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán szintén várják a jelentkezőket. Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta igazgató elmondta: az idén újdonság, hogy az alapszakokon is államilag támogatott formában indíthatnak képzéseket. Ehhez konkrét képzési listát kaptak, melyen a kanizsaiak szerencsére mind szerepelnek.

– A négy alapszak, amely nappali képzés formájában elindult, azokat pótfelvételi keretében is hirdethetjük – fogalmazott. – Turizmus-vendéglátásra, vízügyi-üzemeltetési mérnökképzésre, a mérnök-informatikára és az üzemmérnök szakokra jelentkezhetnek a hallgatók. Arra azért érdemes figyelni, hogy a turizmus esetében a megszokottnál magasabb ponthatár került megállapításra, mely a pótfelvételi rendszerben is megmarad. Mind a négy szak duális formában is elérhető, így aki szeretne a munka világába is bekapcsolódni a tanulmányai mellett, annak erre lehetősége nyílik. Ezenkívül a felsőoktatási szakképzés (FOKSZ) költségtérítéses formában érhető el nappali és levelezős rendszerben. Nappalin a turizmus-vendéglátás és a kereskedelem-marketing, illetve a mérnök-informatika szakokat, míg levelezőn két utóbbin kívül a pénzügy-számvitelt lehet választani.

Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta hozzátette: az általános felvételi eljárásban meghatározott ponthatárokból ki lehet indulni, ennél alacsonyabb biztosan nem lesz, ám valószínűleg sokkal magasabb sem a pótfelvételi ponthatára. A korábbi időszakban egy évet leszámítva nem volt államilag támogatott hely a pótfelvételin, általában 8-12 fő között jelentkeztek ebben az időszakban. Most viszont lényegesen több hallgatóra számítanak, már csak azért is, mert az előző évekhez képest szinte mindenütt alacsonyabb volt a ponthatár. Természetesen egy tárgyból az emelt szintű érettségire szükség van ahhoz, hogy valaki az alapképzésre bekerülhessen.

Arany Horváth Zsuzsa, Keszey Ágnes, Benedek Bálint

forrás: zaol.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024