Nyugdíjba vonult Siszler Katalin, aki 15 éven át vezette a keszthelyi Közgázt

Még annyira közeli az elköszönés, hogy a vele történtek nem nemesedtek emlékké, a mindennapjait képezik. A ZSzC Keszthelyi Közgazdasági Technikum búcsúzó intézményvezetőjével, Siszler Katalinnal beszélgettünk.


A pedagógus pálya elkötelezett híve

Balatonszentgyörgyön született 1957-ben, gyermekkorát is a településen töltötte. A helyi általános iskolában olyan tanárai voltak, akikre a mai napig példaként tekint. Mondhatni, megalapozták a pedagógus pályáját.

– 1971-ben kerültem Keszthelyre, a Gimnázium akkor induló első közgazdasági osztályába, ahol gépíró, gyorsíró, idegen nyelvi levelező szakmát szereztem az érettségi mellett. Az ügyvitel szakma szeretete, a gyorsírás, gépírás versenyek eredményei és egyik nagyon kedves tanárnőm bíztatása után jelentkeztem a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar-gyorsírás-gépírás szakára. Nagyon nehéz volt bekerülni, mivel akkor indult az országban először gyorsírásból, gépírásból tanárképzés. A főiskola 4 éve meghatározó volt későbbi pályám alakulásában, hiszen 20 nagyon lelkes, az ország minden részéből érkezett fiatal a pedagógus pálya és az ügyvitel szakma elkötelezett híve lett, máig ápoljuk az ott született barátságokat – emlékezett vissza Siszler Katalin.

15 év a Közgáz élén

A főiskola elvégzését követően visszatért Keszthelyre, abba az iskolába, ahol annak idején érettségizett.

– A gyermekeim születése után már a Közgazdasági Iskola új épületébe, a Rózsa utcába tértem vissza tanárként, majd 1996-tól igazgatóhelyettesként, 2006-tól pedig igazgatóként folytattam ugyanitt a hivatásomat – ismertette pályafutásának meghatározó momentumait, majd kitért arra, hogy 15 éven keresztül vezette igazgatóként az intézményt.

– Ha visszagondolok a diákéveimre, a pedagógusként eltöltött éveimre, akkor azt mondhatom, hogy a kollégák, a gyerekek, a szülők voltak azok, akik miatt én az iskolában mindig otthon éreztem magam. A kollégáim nagy részével baráti kapcsolatban vagyok a mai napig, a tanítványaim mindig tudták, hogy számíthatnak rám, és néhányukkal a mai napig tartom a kapcsolatot, sőt, több volt tanítványom a gyermekét is a Közgázba íratta, ez mindenképpen a bizalom jele. A mai napig nem változott az a véleményem, hogy egy iskola az ott tanító tanároktól jó. Egy családias iskolában mindannyian figyeltünk egymásra, a diákokra, és a nehézségeket mindig közösen próbáltuk megoldani – mondta az igazgató, amikor arról érdeklődtünk: vajon mi tudta ennyi időn keresztül a keszthelyi Közgázban tartani?

Ennek a tanévnek is úgy lett vége, mint az eddigieknek korábban.

– Augusztus végén, szeptember elején biztosan lesz némi hiányérzetem, de tudomásul kell venni, hogy egyszer le kell tenni a lantot, mert jönnek a fiatalok, akik folytatják azt a munkát, amit elkezdtünk – tette hozzá. – Mindig szívesen emlékszem vissza pedagógus pályám kezdetére, azokra a tanórákra, amikor a gyerekekkel együtt sikerült közösen valami nagyot alkotni, a kirándulásokra, a nagy beszélgetésekre, a szalagavatók izgalmára, a ballagások sírós búcsúzásaira, az érettségi és szakmai vizsgákra, a bankettek felszabadult nevetéseire. Nehéz lenne itt felsorolni a sok emléket, hiszen minden diáknak megvan a maga élettörténete, amit gyakran megosztottak velem. Nagyon sok tanítványomra büszke vagyok, örülök, ha hírt hallok róluk, és sikereik, helytállásuk hallatán azt érzem, hogy igen, ezért jó pedagógusnak lenni.

Az elköszönés

Diákok, szülők, valamint a kollégák is elköszöntek tőle.

– A szülői közösség a pedagógus napi ünnepség alatt, a diákok a tanévzáró ünnepség keretében köszöntek el tőlem. A kollégáim pedig egy jó hangulatú program során, többek között átadtak egy albumot, amelyben régi és új fotók kíséretében megfogalmazták gondolataikat, jókívánságaikat, majd egy közös ebéd zárta a búcsúzást.

Nyugdíjas éveit így képzeli el:

– Mindig időhiányban szenvedtem, talán most majd lesz időm valamennyi hobbimra. Közel áll hozzám minden kreatív tevékenység, a varrás, kézimunka, szívesen ismerkedem új technikákkal, de a kertészkedés, a sütés-főzés is életem része; nehéz lenne felsorolni, mennyi mindent szeretnék megvalósítani. Szeretek utazni, világot látni, de örülök a Balaton közelségének, és ami talán a legfontosabb, több időt tölthetek 2 kisunokámmal, a családommal.




Forrás: Ujvári Klaudia, Zalai HÍrlap