Civil forum

Négy éve tartanak családos miséket Keszthelyen

Készült: 2019. november 27.

Rajzolhatnak és játszhatnak is a gyerekek a Szent Család Templomban. A családos miséket négy éve tartják azzal a céllal, hogy a kisgyerekek és a szülők kötetlen formában vehessenek részt az igehirdetésen. A szentmisén gitáros zenekíséret és interaktív prédikáció várja a családokat.

Az év utolsó családos miséjét tartották szombaton a Balogh Ferenc utcai templomban. A liturgiára olyan kisgyerekes családok érkeztek, akik kötetlenebb formában szerették volna meghallgatni Isten igéjét. A mise lényege, hogy a gyerekeknek lehetőségük van játszani, színezni és a megszokott rendhez képest lazább keretek között részt venni az igehirdetésben.

„Nagyon jók és szépek a rajzok, meg a kérdések is könnyűek és jók, nagyon szeretem őket. Meg a történetek is jók, amiket szoktak mondani, nagyon.” - mondta az egyik résztvevő, Ruff Jakab.

A családos misén a prédikáció is interaktív volt. Tál Zoltán, a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom plébánosa Jézus életéről tett fel kérdéseket a gyerekeknek. A kisebbek és a nagyobbak is egymás szavába vágva adtak válaszokat. A családos misére sokan már a kezdetek óta járnak.    

„A gyerekek szívesebben járnak ide, mert kötetlenebb itt a hangulat. Rajzolgathatnak közben, de például a Miatyánkkor mindenkinek fel kell állni, tehát azért a súlyát úgy érzem, hogy átélik. Viszont a hangulat az valahogy – mint ahogy a neve is mutatja – családiasabb és valóban könnyebben elhívom ide őket mint a vasárnapi fél tízes misére például.” - tette hozzá egy másik résztvevő, Fáró-Funtek Tímea.

A családos misét minden hónapban egyszer, szombatonként tartják immár négy éve. Az igehirdetésnek ez a formája azért indult útjára, hogy lehetőséget biztosítson a kisgyerekes családoknak, hogy nyugodt körülmények között, más gyerekekkel együtt vehessenek részt a szentmiséken.         

„A gyerekeknek az, hogy egy háromnegyed órát-órát teljes fegyelmezettségben együtt legyenek a felnőttek világában, ez természetesen tőlük nehezen vagy egyáltalán nem várható el. Nekik kell olyan formát kitalálni, hogy az evangelizáció eszközeit felhasználva hozzájuk is szóljunk, velük együtt legyünk és a szentmise számukra is közösségi ünnep legyen a felnőttekkel együtt.” - tájékoztatott Tál Zoltán, a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom plébánosa.

A Szent Család Templomban a jövő évben is lesznek szentmisék a gyerekek és szüleik számára. A misék rendjéről a Magyarok Nagyasszonya Plébániahivatalban lehet tájékozódni.

Regman Karola - Keszthelyi TV

forrás: tvkeszthely.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024