Civil forum

Mezei András a Kis Szent Teréz Plébánia új plébánosa

Készült: 2020. augusztus 4.

A közösség erejéről, a lelki töltekezésről és a Krisztushoz való visszatalálásról beszélt vasárnap esti prédikációjában Mezei András. Az atya augusztus elsejétől teljesít szolgálatot a keszthelyi Kis Szent Teréz Plébánián Bacsa Dávid káplánnal együtt. Mezei András korábban káplánként már szolgált Keszthelyen, így a hívek nagy szeretettel fogadták az új plébánost.

Zsúfolásig megtelt a Kármelita Bazilika vasárnap este. Augusztus 1-től Mezei András teljesít szolgálatot a Kis Szent Teréz Plébánián, így vasárnap tartotta bemutatkozó szentmiséjét. Az atya nem ismeretlen a keszthelyiek számára, hiszen korábban a Magyarok Nagyasszonya Plébánia káplánjaként szolgált. Mezei András prédikációjában a közösség fontosságáról és a lelki töltekezés erejéről beszélt. Kiemelte, Krisztus az élet kenyere, amely mindannyiunk létének alapja.

„Szakítsunk időt lelkünkre. Töltekeznünk kell. Ez olyan, mint amikor egy autóban nem veszünk üzemanyagot, nem fog az egy métert sem előrehaladni, ha nem tolja valaki, de üzemanyag nélkül nem megy. Így vagyunk lelkileg is, szükségünk van lelkünk mécsesét feltölteni. Oda kell mennünk Jézus lábához. A kenyérszaporítás, az nem más, mint az Oltáriszentség elővételezése, mert Jézus ugyanazt tette, hogy megtörte, hálát adott és odaadta tanítványainak.” - mondta a plébános.

A Kis Szent Teréz Plébánia új plébánosát Dr. Udvardy György veszprémi érsek nevezte ki még júniusban. Az áthelyezésről szóló levelet Cleveland-ben kapta kézhez Mezei András, aki immár öt éve szolgálta a tengeren túli magyar közösséget. A plébános elmondta, a keresztény nevelés mellett számos programot szerveztek az Egyesült Államokba szakadt magyarok számára. Az atya hozzátette, rengeteg élményt és tapasztalatot szerzett a misszió során.

„Rengeteg sok szép tapasztalatom volt, és úgy érzem, hogy sokkal, de sokkal gazdagabban jöttem haza. Azoknak az embereknek a kitartását, a hűségét, ragaszkodását. Nagyon sajnáltak, nagyon megsirattak, hogy hazatértem, de mindenki megértett, mert aki itt született, ott úgy érzi magát, mint hazátlan. Én is megtapasztaltam, és még jobban megerősödött ott a magyar öntudatom, identitásom, hiszen mondhatom azt, hogy egy magyar kulturális attaséként működtem.” - tette hozzá Mezei András.

A Kis Szent Teréz Plébánián nem csak új plébános szolgál augusztus 1-től, hanem új káplán is. Bacsa Dávid már a szeminarista évei alatt is hallássérültekkel foglalkozott Budapesten, így került immár diakónusként Pomázra. Később a szentendrei plébánián teljesített kápláni szolgálatot, innen helyezték Keszthelyre. Azt mondja, fontos missziójának tekinti, hogy megszólítsa a fiatalokat.

„Én magam sportos vagyok, én nagyon szeretnék a sporton keresztül a fiatalokhoz szólni. Közös élmények és aztán barátságok alakulnak, és így aztán rá tudunk térni az élet nagyobb kérdéseire, hiszen akkor sokkal őszintébben tudunk beszélni egymáshoz. A Kármel alatt tornaterem is található, ahol tudunk majd focizni, szeretném egy kicsit ennek az oldalát megpendíteni, hogy jöjjünk össze, játszunk, beszélgessünk, ismerjük meg egymást.” - emelte ki a káplán.

A Kis Szent Teréz plébánia két új egyházi méltósága kiemelte, ők egyenrangú felei egymásnak, és a jövőben szeretnének úgy dolgozni, hogy egymást segítve és támogatva jussanak el a hívekhez. Augusztus elsejétől Mezei András és Bacsa Dávid Keszthely mellett Várvölgyön is szolgál.  

Regman Karola - Keszthelyi TV

forrás:tvkeszthely.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024