Civil forum

Megújulnak a buszmegállók

Készült: 2021. március 5.
Közel az összes keszthelyi buszmegálló megújul az év végéig. A héten kezdték elbontani több buszváró felépítményét, az első ütemben 16 régi várót alakítanak át, emellett 11 olyan megállóba is építenek új, korszerű és biztonságos várót, ahol eddig nem volt. Nagy Bálint, Keszthely polgármestere hangsúlyozta a kivitelező hirdetési lehetőséget kap az újonnan telepítendő City Light reklámtáblákon, így a beruházás nem jár plusz költséggel az önkormányzat számára.


Csütörtökön délelőtt a Vásár tér 10. alatti buszváró bontási munkálatai zajlottak. A kivitelező kivette az üvegeket és a reklámtáblát is az építményből. A buszmegálló teljes egészében megújul a napokban, így az utasokat már egy modern, korszerű építmény fogadja majd. A projekt nem kerül plusz költségébe az önkormányzatnak, ugyanis városszerte több City Light reklámtáblát helyeznek el, amelyet az önkormányzat mellett a kivitelező is használhat majd. Az átalakítást megelőzően a szakemberek személyesen bejárták a várost. A terepszemlén megtekintették azt a 11 darab helyszínt is, amely még nem rendelkezik felépítménnyel. A projekt során itt is biztonsági üveggel, UV szűrős tetővel felszerelt buszvárókat alakítanak ki.

„Decemberben tudtuk meghozni az ezzel kapcsolatos döntést, aminek a tartalma az, hogy az idei év végéig Keszthelyen 43 buszmegálló fog teljes egészében megújulni kettő ütemben. Ez úgy fog kinézni a tervek szerint, hogy most, az ezen a héten elkezdődött felújítás keretében 16, jelenleg meglévő, nagyon rossz állapotban lévő buszmegállónak a felépítménye kerül elbontásra, illetve teljes megújításra. Ezt követően 11 olyan helyszínen, ahol jelenleg buszváró van, de felépítmény nincs, tehát se szél, se eső, se nap ellen nincsen semmiféle védelme a várakozóknak, ott kerül kialakításra 11 új felépítmény.” - tájékoztatott Nagy Bálint, Keszthely polgármestere.

Az év második felében még 14 másik buszmegálló újul meg, emellett pedig két zöldtetővel ellátott buszvárót is telepítenek a belvárosba. A felújítás a keszthelyi várakozóhelyeket érinti, Kertvárosban ugyanis olyan várókat alakítottak ki, amelyek illeszkednek a városképhez, ezért azokhoz nem szeretne hozzányúlni az önkormányzat. Fontos tudni, hogy az utasforgalom a munkálatok idején is zavartalan lesz, a felújítások várhatóan jövő héten befejeződnek, az új buszvárók telepítésére viszont az előkészítési munkákat követően kerül sor.




Forrás: Regman Karola - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024