Civil forum

Megnyitott a strandkönyvtár

Készült: 2020. július 22.

Mintegy 300 könyvből és 60 féle újságból, magzinból válogathatnak az olvasni vágyók a keszthelyi Városi Strandon. A Fejér György Városi Könyvtár strandkönyvtára tegnap nyitotta meg a kapuit, ahol a nem beiratkozott olvasók is kölcsönözhetnek egy rövid regisztrációt követően. A könyvtár idén új helyszínen, a strand bejárata mellett várja az érdeklődőket.

 

A hagyományoknak megfelelően könyvekkel, napilapokkal és folyóiratokkal is várja az olvasókat a Fejér György Városi Könyvtár a keszthelyi strandon. Az intézmény több mint egy évtizede nyújt strandkönyvtári szolgáltatást, amelyet sok helybéli és turista ki is használ. A kölcsönzés mellett könyvbörze is várja az érdeklődőket, itt a könyvtár kiselejtezett köteteiből válogathatnak az olvasók.   

„Cocteau-tól választottam a Rettenetes gyerekeket. Régóta kerestem már antikváriumokban, nagyon örülök, hogy most megtaláltam, és tudom majd a strandon olvasni.” - mondta egy olvasó, Buka Virág.

A strandkönyvtár idén új helyszínre költözött. A Városi Strand főbejárata mellett, egy fedett teraszos épületben lehet a könyveket, folyóiratokat kölcsönözni. Az intézmény munkatársai azt mondják, nagy könnyebbség nekik a fedett terület, hiszen így nagyobb biztonságban vannak a kötetek. Nagy népszerűségnek örvendenek a napilapok és az újságok is, sokan naponta visszatérnek, hogy átlapozzák a sajtótermékeket.

„Most hoztam vissza egy Blikket, a Nemzeti Sport itt van a kezemben, aztán majd megyek végig, Zalai Hírlap stb. Amúgy a könyvtár három könyvet is beszerzett az én kedvemért, például Eszterházy Péter utolsó könyvét, mert kerestem, illetve mondtam, hogy rövidesen meg fog jelenni, valamint Hargitay András egy könyvét, Feszített víztükör a címe, és Bereményi Gézának a legutoljára megjelent könyvét.” - tette hozzá egy másik olvasó, Bécsy Gábor.

A Fejér György Városi Könyvtár beiratkozott olvasói a megszokott rendben, az olvasójegyükkel vehetik igénybe a szolgáltatást. A Keszthelyen nyaraló vendégek pedig egy rövid regisztrációt követően kölcsönözhetnek. A folyóiratokat ingyenesen, egy órára lehet elvinni, a könyvkölcsönzés esetében kaucióra van szükség, ezt azonban a kötet visszaszolgáltatása esetén visszaadják. A könyvtár dolgozói minden évben igyekeznek színes olvasnivalókat összeválogatni.

„Közel 300 könyvet hoztunk le a könyvtárból. Vannak új könyvek is, gyerekkönyvek is, vannak rejtvényeink is és a napilapokkal együtt 60 féle magazin várja az olvasni vágyókat. Természetesen, aki börzét szeretne a könyvekből, arra lehetősége van vagy, ha az árnyékban szeretne kint olvasni, akkor azt is lehet, és ki is lehet tőlünk kölcsönözni a könyveket is és az újságokat is.” - tájékoztatott Verebélyi Judit, a Fejér György Városi Könyvtár könyvtárosa.

A fák alatt babzsákok és székek is várják az olvasókat. Itt akár a napilapokat is ki lehet olvasni, de pihenni is lehet egy jó könyv társaságában. A strandkönyvtár augusztus 19-ig várja az olvasókat minden nap 11-től 17 óráig.

 

Forrás: Regman Karola - Keszthelyi TV     

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024