Civil forum

Megnyílt az "Átutazó" című kiállítás Gyenesdiáson

Készült: 2020. augusztus 7.

Átutazó címmel nyílt Szabó Attila Pasco festménykiállítása a Gyenesdiási Községházán. A tárlaton mintegy 100 alkotás látható 1 év anyagából. A megnyitóra rengeteg barát és kolléga is ellátogatott. A keszthelyi festőművész összeállítását augusztus végéig tekinthetik meg az érdeklődők.

Tájképek, épületek, életérzések és könyvillusztrációk is megjelennek a kiállításon. Szabó Attila, azaz Pasco régóta hódol szenvedélyének. Alkotásait többnyire olajjal készíti. Témaválasztása sem mindennapi, ami éppen megihleti, azt festi meg. Elmondta, festményeit az érző szívű embereknek ajánlja. Gyenesdiásra az elmúlt egy évben készített közel 100 alkotását hozta el.

„Vannak a klasszikus témák, ugye egyrészt a tájképek, amit nagyon szeretek festeni. Virágcsendéletek. Aztán van egy-egy ilyen kis modernebb vagy absztraktabb világ is ott a benti terembe, érdemes megnézni. Azok a képek viszont egyértelműen belülről jönnek. Ott azt nem tudom irányítani. Butaság lenne azt mondani, hogy ilyet meg olyat komponálgattam, de nem, azt valaki onnan felülről adogatta.”

Az Átutazó című kiállítás kedden este nyílt meg a Gyenesdiási Községházán. A megnyitón Szabó Attila barátja és zenésztársa, Tóth Gábor gitárszólóját hallhatta a közönség. A köszöntőket követően minden megjelentnek lehetősége nyílt megtekinteni a tárlatot. Több környékbeli képzőművész is ellátogatott a kiállításra, akik elismerően nyilatkoztak az összeállításról.

„Mindenkinek ajánlom ezt a kiállítást, rengeteg téma, rengeteg idézet, az Attilának az idézetei, az írásai is itt vannak. Abba is érdemes beleolvasni és a képeket mindenképpen meg kell nézni mindenkinek, mert mondom annyira színes, annyira egyedi, stílusos némelyik kép, úgyhogy meg kell, hogy nézzék az emberek.” - vélekedett Gécseg András.

A Gyenesdiási Községházán már hagyomány, hogy a környékbeli alkotók bemutathassák műveiket. A szervezők igyekeznek mindenkinek lehetőséget adni arra, hogy a nagyközönség is megismerhesse az itteni művészek alkotásait.

„A cél az, most már immár 20 éve, hogy ebbe a szép Gyenesdiási Községháza nagytermébe bemutassuk a helyi és környékbeli alkotókat bármibe is alkossanak a faragástól a festészetig. És most Attilára esett a választás, hogy idén őt mutatjuk be. Mint zenész már szerepelt nálunk, most mint képzőművész is bemutatjuk az alkotásait.”  - ismertette Hársfalvi Györgyné a rendezvény szervezője.

A tárlat mellett Szabó Attila kétkötetes regényébe is beleolvashatnak az érdeklődők. A kiállítás augusztus végéig látogatható a Községháza nyitvatartási idejében.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

forrás: tvkeszthely.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024