Civil forum

Megnyílt az Ánizs

Készült: 2019. október 16.

Három év után ismét megnyitott az Ánizs. A belváros ikonikussá vált kávézója és pubja az előző üzemeltető Csom Tamás „Csocsó” tragikus halála miatt zárta be kapuit. Az új üzemeltetők szeretnék hasonló módon továbbvinni a vendéglátó egységet. Október 10-én nyílt meg az Ánizs.

 

A közkedvelt egységet egy hirtelen ötlettől vezérelve vette szárnyai alá Kapuváry Zsolt, aki több keszthelyi szórakozóhelyet üzemeletetett és üzemeltet ma is, köztük az 512-őt. Májusban kezdték meg a munkát az Ánizsban.

Kapuváry Zsolt üzemeltető: „Az épületet fel kellett újítanunk mindenféleképpen a tetőtől gyakorlatilag a pincéig szinte mindent. És igyekszünk azt folytatni, amit itt elkezdett az elődünk, illetve elkezdtek az elődeink. Igyekszünk ugyanúgy csinálni, mint ők, vagy hasonlóan megközelíteni talán ezt a dolgot.”

A rusztikus hangulat megmaradt és október 10-én teltházzal nyílt meg az Ánizs. Az üzemeltetők célcsoportja a 20 év feletti, hétköznap dolgozó, középkorú emberek. A nyitás óta pozitívak voltak a tapasztalatok. Kiss "Csiró" Balázs a párjával jött el megünnepelni az évfordulójukat, már nagyon várták a nyitást.

„Én régi 512-ős vagyok, hogy is mondjam, itt serdültem naggyá, Zsolti és Bea kezei alatt. Én már nagyon régóta zaklattam őket, hogy ezt az Ánizst kellene csinálni, ami azért elég ikonikus helye volt Keszthelynek. Csocsó – Isten nyugosztalja – ő érezte hogy kell ezt szívvel, lélekkel csinálni és én biztos vagyok benne, hogy Bea és Zsolti ugyanígy szívvel, lélekkel fogja csinálni” - nyilatkozta a férfi.

A zenei kínáltban a retro, a jazz és a blues a fő irányvonal, de az elődökhöz hasonlóan akusztikus koncerteket is kívánnak szervezni. A pincéből szeretnének egy rendezvényhelyiséget kialakítani, az elképzelések közt szerepel, hogy tavasszal megnyitják a kerthelyiséget. Az üzemeltetők várják a vendégek visszajelzéseit és annak fényében alakítják az Ánizst.

 

Forrás: Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024