Civil forum

Megkezdődtek az idei útfelújítások Keszthely térségében

Készült: 2021. április 22.
Jelenleg Alsópáhok főutcáján dolgoznak az útépítők. Itt 500 méteres szakasz kap új burkolatot. Hamarosan kezdődik a Rezi úti körforgalom építése is, de Hévízen, illetve Karmacs, Zalaszántó, Sármellék és Zalavár térségében is sor kerül ebben az esztendőben nagyobb útfelújításokra.


A kopóréteg szintbemarása és a hibás felületek múlt heti eltávolítása után ma már aszfaltoztak Alsópáhokon. A Fő utca 500 méteres szakaszát újítják fel. 2018-ban zajlott rekonstrukció a település fő utcáján, most az akkor, forráshiány miatt kimaradt szakaszt pótolják. A település számára fontos ez a beruházás, hisz érinti a Kolping Hotel előtti útszakaszt is.

„Mire a turizmus el tud indulni, addigra az utca is készen lesz. Örömmel mondhatom a páhoki embereknek, hogy nem csak ez az út fog megújulni, hanem rövidesen - a Magyar falu programban nyertünk támogatást – két saját útunkra is. A Kossuth utca, a falu déli részén lévő utcát fogjuk fele részben idén, vagy jövő tavasszal felújítani, illetve az Árpád utca is meg fog újulni elnyert támogatás következtében” - nyilatkozta Czigány Sándor polgármester.

26 millió forint saját forrásból végzi a Fő utca felújítását a Magyar Közút.A tervek szerint péntekig zajló aszfaltozást követően az útburkolat padkáját is kiigazítják. A közútkezelő munkatársai legközelebb Hévízen fognak dolgozni.

Mórocz József, a Magyar Közút Zala Megyei Igazgatóságának igazgatója:  „Május elejére tervezzük az ottani munkálatokat. Ott az Ady utcának a burkolatfelújítását szeretnénk befejezni. Várhatóan aott is 500 méter hosszan tudunk hozzányúlni a kopórétegnek a lejavításához. Azt követően pedig Karmacs térségében fogunk aszfaltozni. Karmacs előtt, illetve Karmacs után a hibás burkolatszakaszokat kívánjuk felújítani. Ott mintegy 55 millió forint értékben fogunk burkolatjavítást végezni. És a nyár közepén remélhetőleg Zalavár és Sármellék között egy kétrétegű felületi bevonatot kívánunk készíteni.”

Az elmúlt évben a Magyar Közút 1,5 milliárd forintot költött útfelújítási munkákra Keszthelyen és térségében. A közútkezelő és más források segítségével idén még további munkálatokra lehet számítani. A térség országgyűlési képviselője szerint az utak korszerűsítése és a jó közlekedési feltételek kiemelt fontosságúak, ezért a terheltebb, rossz állapotú utak élveznek elsőbbséget a felújítások tekintetében.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő: „Nagyon rossz minőségű a Várvölgy és Keszthely közti út és ezt egyre többen használják a 71-es elkerülésére is, bányaforgalom is van. A fokozatos felújításnak már idén elkezdődik egy szakasza. Itt igénybe vesszük az uniós forrásokat és a Magyar falu programból is jut ide. Illetve a Zalaszántó és Várvölgy közti út – akik ismerik, tudják, hogy ez gyakorlatilag egy keskenyebb, négy méter körüli szélességű út, ami nem teljes két nyomsáv. ez teljes, két nyomsávra ki lesz építve. Ez is több ütemben készül el, de idén már elkezdődik az első ütem építése, tehát ez idén és jövőre fog befejeződni.”

Keszthely térségében kiemelt figyelmet kap a Rezi úti csomópont, ahol hamarosan megkezdődik a körforgalom építése. A kivitelező már megvan, jelenleg annak tervezése zajlik, hogy milyen útlezárások szükségesek a kivitelezéshez. Jó ütemben halad az M76-os gyorsforgalmi út építése. Jövő év elején az út már Fenékpusztáig elér majd. Később Keszthely nyugati részén, Alsópáhok felől épül meg a várost bekötő csomópont.




Forrás: Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024