Civil forum

Megkezdődött a futócéllövő Eb, Gyenesdiás kiváló házigazdája kíván lenni a versenynek

Készült: 2019. július 10.

Kedden a Balaton-parti településen található Természet Házában rendezett megnyitó­ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette a futócéllövők 50 méteres Európa-bajnoksága, amelynek az idén Magyarország, Gyenesdiás ad otthont.

Összesen tíz ország versenyzője lép lőállásba a szerdán kezdődő és vasárnap véget érő felnőtt és junior Eb-n. Érdekesség, hogy két éve, amikor az olaszok elnyerték a kétévenkénti, tűzfegyveres és koronglövő, úgynevezett nagy Eb-t, akkor megállapodtak a Magyar Sportlövők Szövetségével, hogy a futócéllövő szakág versenyeinek legyen Gyenesdiás a házigazdája. A keddi megnyitót a Bakonyerdő Zrt. által épített Természet Házában, illetve az előtte kialakított téren tartották meg.

A megnyitón elsőként Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetsége elnöke örömét fejezte ki, hogy ilyen gyönyörű környezetben üdvözölheti a mezőnyt. Mint kiemelte, bár nem olimpiai szám a lövészeten belül a futócéllövészet, de a sportágon belül fontos helyet foglal el. Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere és Varga László, a társrendező Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója egyaránt azt emelte ki, hogy igyekeznek ebben a hat napban mindenki számára olyan házigazdák lenni, hogy innen valódi élményekkel távozzanak.

Végezetül az Európai Sportlövők Szövetsége (ESC) finn alelnöke, Pekka Kuuisto nyitotta meg az eseményt hivatalosan, s kiemelte: most először rendezik meg az Európa-bajnokságot együtt a női és férfi, valamint a vegyescsapatok számára. Ezt követően a szövetség himnuszára vonták fel az ESC zászlaját és nyílt meg hivatalosan is a 2019. évi 50 méteres futócéllövő Eb.

A versenyek szerdán meg is kezdődnek, a nyitónapon a 30+30 lövéses normál szám lassú részét rendezik meg, majd csütörtökön a 30 gyors lövés következik, s ekkor tartják a szám eredményhirdetését is. Pénteken a vegyes csapatverseny és bajnokavatás következik, hogy a hét záró két napja a 40 vegyes lövéses küzdelmekről szóljon. Szombaton ennek az első fele kerül sorra, majd vasárnap a második és hirdetik ki a végeredményt.

A magyar csapatban ott van a BEFAG Keszthelyi LK háromszoros junior világbajnoka, Major Veronika, aki ma már inkább a pisztolyos számokban jeleskedik, hiszen olimpiai kvótát is szerzett. A keszthelyiektől a juniorcsapatban kap helyet a válogatottban Bangó Zsófia és Nagy Viktória, míg a fiúknál Nagy Richárd lesz csapattag.
Az Eb-n induló magyar csapat. Felnőtt férfiak: Boros László, Sike József, Tasi Tamás. Felnőtt nők: Bedekovich Viktória, Körtvélyessy Gabriella, Major Veronika. Junior fiúk: Haris Ferenc, Lengyel Márton, Nagy Richárd. Junior lányok: Bangó Zsófia Lilla, Csányi Borbála, Nagy Viktória.

Kerkai Attila

forrás: zaol.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024