Civil forum

Másodszor is célba érünk – Hatvanhat kilométert futottak a koraszülöttekért Zalában

Készült: 2019. május 6.

A héten két 700 gramm alatti baba is született 25 hétre a megyei kórház koraszülött osztályán, akik oxigénhiánnyal küzdenek. Amikor a zalai dombokon magatok is légszomjat éreztek futás közben, gondoljatok ezekre a kicsikre, akiknek az életért kell megküzdeniük az első heteikben.

 

Ezekkel a szavakkal köszöntötte a 100 csapatban, illetve 20 egyénileg induló közel 700 futót vasárnap reggel dr. Gárdos László osztályvezető főorvos, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház koraszülött részlegének vezetője.


A gyógyításért

 

A jótékony futás nevezési díjai és támogató jegyei a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítványon keresztül a gyógyítás céljait szolgálják. A szervezők nevében Fitos Eszter lapunknak elmondta, az egyik nagy terv, a bronchoscopos vizsgálati labor az előző évek akcióinak köszönhetően megvalósul, a vasárnapi program várhatóan a fejlesztőpark kiépítését is fogja szolgálni.

 


Hírességek is futottak

 

A futók között sportoló hírességek is jelen voltak, így az Európa-bajnok olasz Ivan Cudin, Bérces Edit zalai világbajnok ultramaratonista és az ő tajvani futótársa is a mezőnnyel futott. A fővárosi Bethesda Gyermekkórház orvosai csapatban indultak, élükön dr. Velkey György főigazgatóval. A járműipari tesztpálya fogadóépületében a bemelegítők közt találkoztunk dr. Zacher Gábor toxikológus főorvossal, aki másodszor jött el személyes jelenlétével is támogatni a nemes célt.

– Esőben, szélben futni? Ugyanaz, mint máskor, hiszen a futók eleve bolondok egy kicsit, nem igaz? – nevetett a cudar időre utaló kérdésre válaszolva. – Engem nem tántorít el, szoktam esőben futni, s nagyokat esni, amit tán még az amerikai szeizmológiai berendezések is érzékelnek. A lényeg, hogy ennyien vagyunk, nem ijedt meg senki, a korán érkezett gyerekek pedig megkapnak minden esélyt és lehetőséget a beszerzett eszközök és szaktudás révén.

Az idén a járműipari tesztpálya után a zalaegerszegi skanzen, majd a Csács-Alsónemesapáti-Gyűrűs-Kallósd-Zalacsány-Kustány-Hévíz-Keszthely festői, dimbes-dombos útvonal, 11 frissítő pont és sok-sok sár várta a futókat, akik 5-6 óra múltán és 1140 méteres szintkülönbség leküzdése után érkeztek a keszthelyi Fő térre. (A pálya kijelölésén és előkészítésén hetek óta dolgoztak az önkéntesek.) A balatoni városban csatlakozott hozzájuk a sétálóutcán 700 métert futó egykori koraszülött gyerekek csoportja. A bátor sportolókat és a szurkolóikat ebéddel, műsorral várták a szervezők.

 

Forrás:

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024