Civil forum

Már lehet kapni az új 0 euróst

Készült: 2022. február 16.
Megjelent az idei nullaeurós, melyen a Festetics-kastély szerepel. A szuveníreket szombat óta lehet megvenni. Gyűjtők és érdeklődők is keresték az ajándéktárgyat. A nullaeurós a Helikon Kastélymúzeum számára is fontos, újabb kézzel fogható emléket vihetnek haza a vendégek.


Többen tízesével vették az EuroSouvenirt a nyitónapon. Folyamatosan nőtt a sor, a gyűjtők siettek sorba állni az alacsonyabb sorszámú emléktárgyakért. A kastély kapualjában korábbi kiadású bankjegyeket is meg lehetett vásárolni.

„Nem rég kezdtem el gyűjteni a nullaeurós bankjegyeket. Különleges bankjegyek, szeretném, hogyha meglenne az összes.” - mondta el Pozsonyi Ferenc Lóránd.

A gyűjtők mellett olyanok is voltak, akik csupán emléktárgyként kívánták beszerezni a bankjegyet.

„Zalaegerszegről jöttünk ezért a nullaeurós emlékpénzért, kíváncsiak vagyunk rá. Meg ha lehet, még megnézzük a kiállításokat is.” - osztotta meg Szakácsné Welchesz Emma.

Az emléktárgy nosztalgiaként is érdekes volt a látogatók számára.

„A ’70-es években itt laktunk jó pár évig. Hát most körülnéztünk. Megnéztük mi változott a városban.” - tette hozzá Bárdossy Béla.

A nullaeurós 2015-ben a Francia Nemzeti Bankkal együttműködve az Európai Központi Bank engedélyével jött létre. Magyarország 2021-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. Az első kiadáson a lillafüredi Palota Hotel szerepelt.

„Hatalmas megtiszteltetés a Helikon Kastélymúzeumnak, illetve a Festetics-kastélynak, hogy egy ilyen népszerű emléktárgyon vehet részt. Ezt valószínű a látogatóink is meg fogják hálálni, ugyanis amikor ideérkeznek hozzánk látogatóba, egy kézzel fogható tárggyal távozhatnak a jövőben.” - emelte ki Fókás Andor Zalán a Helikon Kastélymúzeum munkatársa.

Bár a kibocsátók először féltek attól, hogy kisebb lesz az érdeklődés az emlékpénzre, mára már biztossá vált, hogy nagy a kereslet rá. Tapasztaltak olyat is, aki hetente háromszor rendel a webshopból. A kastélyba első körben 5000 darabot hoztak el.

„Első körben az volt így a feladat, hogy megkeressük azokat az emlékműveket, amik szeretnének rákerülni és éreznek ebben egy kis potenciált. Legelőször Miskolc-Lillafüred került fel, Keszthely pedig másodikként. Szerintem az egyik legfontosabb mozzanata ennek a dolognak, illetve célja maga Magyarország és Európa turizmusának a népszerűsítése.” - ismertette Mészáros Boglárka az Euro Emlékpénz kommunikációs munkatársa.

A nullaeurósokért újonnan 1500 forintot kell fizetni, a gyűjtők körében ezeknek később megnőhet az értékük. A szuveníreket a Helikon Kastélymúzeum ajándékboltjában is meg lehet már vásárolni.



Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024