Civil forum

Legyünk tudatos vásárlók! Keszthelyen tartott előadást Süle Katalin

Készült: 2019. szeptember 19.

Az egészségtudatos táplálkozásról, a helyi termékek jelentőségéről tartott előadást keszthelyi iskolásoknak Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke.

 

Két esztendeje indult el a NAK Itthonról- otthonra országos programsorozata, melynek keretében általános és középiskolásoknak tartanak előadásokat. Eddig több mint hatezer gyermek vett részt ezeken az eseményeken. Keszthelyen a Csány-Szendrey ÁMK diákjai vettek részt a programon, ahol Dósa Zsolt iskolaigazgató és Nagy Bálint alpolgármester köszöntőjét követően Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője, a szervezet Zala megyei elnöke tartott előadást. A rendezvényekkel több célja van a megyei agrárgazdasági kamaráknak.

-Egyrészt ráirányítjuk a gyerekek figyelmét az egészséges táplálkozásra. Szeretnék, hogy mire felnőnek, addigra tudatos vásárlókká, tudatos fogyasztókká váljanak – emelte ki lapunknak Süle Katalin. Azt is szeretnék, ha a gyerekeken keresztül a szülőkhöz is eljutnak az előadásokon hallott információk. A rendezvényeken ráirányítják a figyelmet a magyar, s ezen belül kiemelten a helyi termékekre is.

Ezekből kóstolhattak is az iskolások. Így például – többek között -megízlelhették kóstolhatták egy zalaapáti őstermelő falusi tyúktojását – főtt formában, egy keszthelyi őstermelő lekvárjait, a Pannon Egyetem Georgikon Tanüzemének gyümölcseit és az ezekből készült gyümölcsleveket.

 

Forrás: Keszey Ágnes, Zalai Hírlap

 

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024