Civil forum

Légy pozitív! - előadás a mellrákról

Készült: 2020. március 6.

A Soproni Egyetem egyik oktatóját egy évvel ezelőtt mellrákkal diagnosztizálták. Az elmúlt egy évben küzdelmes, nehéz úton ugyan, de meggyógyult. Elhatározta, hogy saját példája nyomán próbál segíteni azoknak a nőknek, akik hasonló helyzetben vannak, illetve meg szeretnék előzni a betegség kialakulását.

 

A keszthelyi Boratórium Bor és Italbár adott helyet a mellrákról szóló előadásnak. Pásztor Enikőről tizennégy hónappal ezelőtt állapították meg az orvosok: mellrákja van. Ezt már akkor is nyíltan felvállalta, napjainkban pedig előadásaival mutat példát a hölgyeknek, mit is kell tenni. "A célom ezekkel az előadásokkal az, hogy felhívjam a nőknek a figyelmét arra, hogy az idő a legfontosabb tényező ebben a betegségben és a gyógyítási folyamatban. Aki eljár rendszeresen szűrővizsgálatokra, ha fel is fedeznek nála egy ilyen megbetegedést, meggyógyulhat. 98 %-a a mellrákosoknak ma már az mondható, hogy gyógyítható, úgyhogy nem mindegy, hogy ki, mikor jut el az orvoshoz" - mondja.

Pásztor Enikő Keszthelyre a Telekom Veszprém Tapolcai Szurkolói Csoport jóvoltából jutott el. Ők minden évben kitűznek egy jótékonysági célt. Erre az évre Pásztor Enikő tevékenységét állították fókuszba. Tapolcán már tartottak egy hasonló előadást, aminek nagyon pozitív volt a fogadtatása. Keszthely után további városokba mennek majd ezzel a programmal. "Szeretnénk, mint Veszprém szurkolóként leginkább a Veszprém szurkolói csapathoz kötődő szurkolói bázisok, jelen esetben például Keszthely, aztán majd Ajka, Veszprém irányába is tovább mozdulni. Kerestünk lehetőséget Keszthelyen, és akkor szerencsésen összetalálkoztunk a Boratóriumnak a tulajdonosaival, akik szintén nagy örömmel álltak a rendelkezésükre, és segítettek bennünket abban, hogy ez az előadássorozat folytatódjon és tovább vigyük a hírt" - mondta el Pupos Csaba, a csoport vezetője.

A szurkolói csoport már tavaly felvette a kapcsolatot a Boratórium Bor és Italbárral. A mellrák elleni jótékonysági akció nagyon jól illeszkedik az üzlet által felvállalt egyéb rendezvények sorába, így azonnal igent mondtak. Katonáné Rosta Hedvig, a Boratórium Bor és Italbár kulturális referense ezt mondta erről: "Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Tapolca után a keszthelyi Boratórium második állomása lehet ennek az országosan megszervezett rendezvénysorozatnak. Mivel Magyarországon több ezer melltumoros megbetegedés van évente, ezért nagyon nagy gondot kell fordítani a megelőzésre, a korszerű kezelésre és a rákszűrésre. Erről ki beszélhetne hitelesebben, mint maga Pásztor Enikő, aki saját történetét meséli el, hihetetlen pozitivitással."

Pásztor Enikő előadásában arra is figyelmeztetett: tévhit az, hogy a mellrák az idősek betegsége. Nála 49 évesen diagnosztizálták a mellrákot, de már egészen fiatal lányok esetében is előfordul a betegség.

 

Forrás: Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024