Civil forum

Közel 590 km-t úsztak

Készült: 2020. március 11.

Összesen 587.600 métert úsztak a csapatok a 24 órás úszóversenyen a hétvégén. Az eseményt tizedik alkalommal valósították meg a Csik Ferenc Tanuszodában, melynek célja a sport népszerűsítése mellett a közösségépítés. A megmérettetésen hat csapatból 180 fő vett részt.

 

Pontosan szombaton délben kezdődött meg az egynapos viadal. A csapattagok felváltva teljesítették a rájuk szabott távokat. Az úszásmódot is saját maguk határozhatták meg. A legtöbben a gyorsúszást választották, de akadtak, akik a pillangót, a hát- vagy a mellúszást tartották jobbnak. Az esemény jubilált az idén. Tíz évvel ezelőtt egy magánkezdeményezésre valósították meg a versenyt, pár éve azonban a Keszthelyi VÜZ Kft. szervezi.

„Bízunk benne, hogy barátságok születtek és folytatódtak. Egy egészségesebb és jobb élet felé tud vinni ez a verseny, ahol mindenki a saját teljesítményét is kipróbálhatja. Szédületes teljesítmények vannak.” - ismertette Csendes Antal fürdőüzemeltetési vezető.

A csapatoknak minimum 16 fősnek kellett lenniük, összesen 180-an vettek részt az eseményen, amelynek lebonyolítását mintegy 25 önkéntes segítette. A lefújás után a medencébe ugorva ünnepeltek az úszók.

Az összesítést követően a verseny szervezői kiosztották a díjakat. Összesen 587.600 métert úsztak a sportolók, melyből 125.500-at az Igyunk rája csapat teljesített, ezzel ők léphettek a dobogó első fokára.

„A stratégia az volt, hogy egyszerre hárman voltunk a vízben és úgy váltóztunk. Igazából közülünk mindenki megpróbálta a maximális teljesítményt kihozni magából és szerintem ennek köszönhető, hogy ennyire jól sikerült ez az egész.” - osztotta meg  Molnár Bence az Igyunk rája csapattagja.

Különdíjakat is átadtak a versenyt követően. Nemes Klára felajánlását azok a csapatok kapták, akik a legkevesebb létszámmal teljesítették a nem mindennapi versenyt. A szervezők elmondása alapján a következő megmérettetésre már most nagy az érdeklődés, így várhatóan tizenegyedik alkalommal is megszervezik az eseményt.

 

Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024