Civil forum

Koronavírus: sok mindent tehetünk mi is – 13 tanács a megelőzésért!

Készült: 2020. február 27.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ pontokba szedte, hogyan előzhető meg a koronavírus okozta betegség. A csomagküldeményektől nem kell tartanunk, és a szájmaszk is csak arra való, hogy másokat ne fertőzzünk meg.

 

A légúti vírusok, így a koronavírus jellemző terjedési módja a cseppfertőzés, vagyis köhögéssel, tüsszentéssel a levegőbe kerülő vírusok közvetlenül a légútjaink nyálkahártyájára jutnak. Közvetett módon is fertőződhetünk, a különböző felületekre jutó vírusok néhány óráig életképesek (kezünkön, kilincseken, korlátokon, liftek nyomógombjain, telefonkagylón, asztallapon, ceruzán, billentyűzeten, tömegközlekedési eszközök kapaszkodóin, bevásárlókocsik fogantyúin, boltban megfogdosott árukon stb.), ahonnan leggyakrabban a kéz közvetítésével kerülnek az arcunkra, a légutak közelébe.

Csomagküldeményeken, külföldről szállított árukon a vírusok létfeltételei nem adottak, néhány órán belül elpusztulnak. Fentiekből értelemszerűen következnek a védekezés módjai, és fontos, hogy a gyermekeket is megtanítsuk a helyes higiénés gyakorlatra.

 

    Ne köhögjünk, tüsszentsünk mások felé, tegyük ezt zsebkendőbe (ha épp nincs kéznél, akkor is inkább a könyökhajlatba és ne a tenyérbe), kerüljük a mások „arcába belebeszélést”, tartsunk legalább egy méternyi távolságot beszélgetőpartnerünktől, lehetőség szerint kerüljük a zsúfolt, zárt helyeket (pl.: liftek), tömegrendezvényeket!


    Gyakran mossunk kezet, tartsunk magunknál kézfertőtlenítőt, fölöslegesen ne nyúljunk az arcunkhoz (és ne rágcsáljunk körmöt, tollat, ceruzát, szemüvegszárat stb.)!


    Ügyintézéskor éljünk az előjegyzés lehetőségével, hogy elkerüljük a tömegben történő hosszas várakozást!


    Járvány idején kerüljük az egyébként szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi)!


    Lehetőség szerint kerüljük a fertőző betegekkel való közvetlen kontaktust!


    Pékárut és egyéb csomagolatlan élelmiszert lehetőleg vegyünk olyan helyen, ahol pult mögül adják, nem fogdossa meg a többi vásárló és ezt mi se tegyük!


    Rendszeresen tisztítsuk meg a gyakran használt tárgyakat, a sok ember által megérintett felületeket (pl. asztal, számítógép billentyűzete stb.)!


    Szellőztessünk gyakran, párásítsuk a levegőt, a fűtés miatt kiszáradt nyálkahártyákon a kórokozók könnyebben megtelepednek!


    Öltözködjünk az időjárásnak megfelelően! A kihűlő nyálkahártyák védekezőképessége csökkent, a vírusok könnyebben megtelepednek rajtuk. Tulajdonképpen ez történik, amikor „megfázunk”.


    Általános járványügyi szabály, hogy betegen ne látogassuk rokonainkat, és munkahelyünkre se vigyük be a kórokozókat!


    A „sima” sebészi szájmaszk mások megfertőzésének a megelőzését szolgálja. Az egészségeseknél a szájmaszk használatától még járvány idején sem várható egészségnyereség.


    A közintézmények, szociális és gyermekintézmények fordítsanak fokozott figyelmet a takarításra, álljon rendelkezésre elegendő mennyiségű takarítószer, vírusölő hatású felületfertőtlenítő szer, a mosdókban fertőtlenítő hatású kézmosó, papírtörlő!


    A járvánnyal érintett területekre lehetőleg ne utazzunk! Ha ez elkerülhetetlen, a https://konzuliszolgalat.kormany.hu/koronavirus honlapon tájékozódhatunk az adott térségben bevezetett intézkedésekről.

 

A járvánnyal szembeni sikeres védekezéshez a hatóságok, az egészségügyi szolgáltatók, és az önök együttműködésére egyaránt szükség van! A Nemzeti Népegészségügyi Központ ingyenesen hívható zöldszámokat (+36-80-277-455; +36-80-277-456) hozott létre a koronavírussal kapcsolatos lakossági megkeresések gyors és szakszerű megválaszolása érdekében.

 

Forrás: Budai Dávid, Zalai Hírlap

 

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024