Civil forum

Könyvtári kultúrpezsgés Hévízen és Keszthelyen

Készült: 2020. október 5.

Mindkét város intézménye csatlakozott az Országos Könyvtári Napok sorozathoz, s egy héten át változatos programokkal csábítja a kultúrára és a közösségi élményre szomjazókat.

 

Már ma is lesz egy-egy előadás, a hévízi könyvtárban dr. Szarka Lajos történész a „14. aradi vértanú”, Gyulai Gaál Miklós zalai honvédtábornok életéről beszél, a keszthelyi intézményben pedig, ugyancsak 17 órától, dr. Kovács Emőke történész Balatoni impressziók: sorsok, helyek, történetek című kötetét mutatja be, s megnyílik a Balatoni értékmentés FB-csoport fotókiállítása.

Az Országos Könyvtári Napok (OKN) keretében a hévízi Festetics György Művelődési Központban szerdán 11 óra 30 perctől Tar Ferenc történész az Egy arisztokrata család mindennapjai című, tavaly év végén megjelent kötetét mutatja be, majd pénteken 17 órától egy a város napjáról, május 1-jéről elhalasztott könyvdebütálás részesei lehetnek az érdeklődők. Dr. Szántó Endre helytörténésszel az Egy fürdőváros születése című sorozat 5–6. kötete kapcsán Hermann Katalin, a művelődési központ igazgatója beszélget.

A keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában az OKN részeként kedden 10 órától az aradi vértanúkra emlékeznek egy tárlattal, szerdán 11-től kézműves-foglalkozásra várják a fiatalokat, akik negyed háromtól a természetbarát kert kialakításának fortélyait sajátíthatják el. Pénteken délelőtt drámapedagógiai foglalkozás kezdődik, a szombat első fele pedig a természetvédelem jegyében telik. Az intézmény a hét utolsó napján rendezi meg a hagyományos Könyves vasárnapot.

 

Forrás: Péter B. Árpád

 

 

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024