Civil forum

Kitüntetéseket is átadtak az ünnepi közgyűlésen

Készült: 2019. szeptember 19.

Magyarországon fontos az innováció, így a jövőben nagyobb támogatást kapnak a kutatási és fejlesztési tevékenységben dolgozók – mondta el Palkovics László az ünnepi Zala Megyei Közgyűlésen. A megyében jelenleg is fontos beruházások zajlanak, melyek a jövőben is folytatódnak. A szombati ünnepi ülésen kitüntetéseket is átadtak, a Zala Megye Díszpolgára címet idén Rátóti Zoltán kapta meg.


Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter kiemelte, hogy a technológiai fejlesztés jelentősen átalakítja a munkaerőpiaci igényeket. Mint fogalmazott, az innováció nem ellenségünk, hiszen általa sokkal több munkahelyet tudunk teremteni. A kormány célja, hogy erősödjön Magyarország szerepe az innováció területén, ezért jövőre 25 százalékkal emelik a kutatási és a fejlesztési tevékenység állami támogatását.

„A kormány és a magyar emberek közös erősfeszítésének köszönhetően a magyar gazdaság ma az Európai Unió egyik legdinamikusabban bővülő gazdasága.2010 óta mintegy 30%-os növekedést értünk el. Az idei második félévben 5,1%-kal nőtt a hazai bruttó termék, ami közel négyszeres az 1,3%-os európai uniós átlagnak. Az irány jó, ezt folytatnunk kell.”

Az eseményen dr. Pál Attila, a megyegyűlés elnöke összegezte a jelenleg is zajló fejlesztési programokat. Szót ejtett a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő gyorsforgalmi útszakaszok építéséről a sármelléki pilótaképző központról és arról is, hogy a Balaton fejlesztésére jutó 300 milliárd forint egy részéből a zalai partszakasz is megújul. Beszédében a jövő fejlesztéseiről is beszámolt.

„A milliárdos fejlesztések mellett megújultak olyan épületek, intézmények is, amelyek a kistelepülésen élők mindennapjaiban töltenek be meghatározó szerepet. Például bölcsődék, óvodák, iskolák, orvosi rendelők. Azonban továbbra is oda kell figyelnünk a kis és apró zalai falvak kérésére. Szükség van az út, mellékút és kerékpárút-hálózatának folyamatos felújítására, hiszen sok esetben ezek jelentenek egyedül megoldást a munkahelyek, szolgáltatásokat biztosító nagyobb településekhez.”

A hagyományokhoz híven az ünnepi közgyűlésen adták át a Zala Megye Díszpolgára címet. Idén ezt Rátóti Zoltán, Jászai Mari-díjas színművész vehette át a kistelepülések megőrzése, kulturális életének megtartása érdekében végzett példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként.

„Nehéz szavakba önteni, bár ugye a szavakból élek, szavakkal foglalkozom, de mégis nagyon  nehéz volt megszólalni ezután az elismerő szavak után és pusztán a ténytől, hogy ilyen tiszteletreméltó grémium és ilyen nagyszerű elődök után én is ebbe a sorba léphetek, hogy Zala Megye Díszpolgára vagyok.”

A színművészen kívül további kilenc ember vehetett át kitüntető címet. Többek között Dr. György Endre várvölgyi és vállusi háziorvos a megye egészségügyéért kapott elismerést. Szörényi Zoltán Ferenc a keszthelyi Vajda János Gimnázium volt igazgatója érdemelte ki a Zalai Pedagógus-díjat, a gyenesdiási Pékné Orbán Julianna Ilona pedig Zala György díjban részesült.

 

Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024