Civil forum

Kisinasok a tankonyhában

Készült: 2019. június 21.

A szakács, pincér és cukrász szakmákkal is megismerkedhetnek a VSZK kisinas táborának résztvevői. A hétfőn kezdődött egyhetes szünidei program célja a pályaválasztás segítése. Az intézménynek és a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának is az a célja, hogy az általános iskolások minél több szakmát tapasztaljanak meg testközelből, így könnyebben dönthetnek majd, hogy hol folytassák tovább tanulmányaikat.

 

A lávasütemény mellett gyümölcskosár is készült a tábor szerdai napján. A gyerekek habot vertek, krémet kevertek és gyümölcsöt szeleteltek. Nagy érdeklődéssel vettek részt a munkafolyamatokban.

„Azért jöttem el ide, mert szeretem ezt a szakmát és már dolgoztam a nagypapám kávézójában is és nagyon jól érzem itt magamat. Szeretnék szakácsnak továbbtanulni” - nyilatkozta a hetedik osztályba lépő Gashi Luca.

24 felső tagozatos diák vesz részt a táborban. Javarészt Keszthelyről és környékéről jelentkeztek, de több tapolcai diák is a VSZK-ban ismerkedik a vendéglátós szakmákkal. A hangsúly a gyakorlaton van, a szakoktatók olyan ételeket tűztek menüre, melyeket a gyerekek is el tudnak készíteni és akár szívesen elfogyasztanak.  

Szabó Melinda szakoktató: „Készítettek például rablót, nagyon klassz töltött húsokat, mint a kijevi jércemell, de megtanulhatták hogyan vághatnak cikkekre, illetve egy krémlevest hogyan kell úgy klasszikusan elkészíteni, hogy az kimehessen a vendég elé is és ők is otthon el tudják készíteni.”  

A VSZK a kamara kezdeményezéséhez csatlakozott a tábor megszervezésével. A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az országban elsőként, 2014-ben indította el a kisinas táborokat. A szervezet számára fontos, hogy a Nyugat-Balaton térségében igen keresett vendéglátós képzések is szerepelnek a szünidős program palettáján. A cél, hogy megkönnyítsék a diákok és szüleik döntését a pályaválasztásnál.

„Szeretnénk bemutatni a szakmáinkat az általános iskolásoknak, segítve ezzel a továbbtanulást, a pályaorientációt. Úgy gondolom, hogy ebben a korban, amelyben ők is vannak hasznos, ha minél több területet, minél több szakmát megismernek, hogy majd amikor nyolcadikban választaniuk kell, akkor megfelelőbben, jobban tudjanak választani a továbbtanulást illetően” - nyilatkozta az iskola igazgatója, Fisli István.

Az iskola konyhája és étterme mellett például szállodalátogatáson és a hévízi fürdőben is ismerkedhetnek majd a tanulók a vendéglátással, idegenforgalommal. A szakmák alapfogásaival való megismerkedés mellett nyelvi, sport, informatikai programokat is kínálnak az egy hét alatt.

 

Forrás: Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024