Civil forum

Keszthelyi diákok alkotásai Oroszországban

Készült: 2021. január 18.
A Helikon Kastélymúzeum Kortárs Művészeti Műhelye már hat éve működik. A Bankó Zsolt által vezetett közösségben tanuló alkotók decemberben hazánkat képviselték az oroszországi Shemanovskiy Yamal Múzeum nemzetközi kiállításán. A lehetőség érdekessége, hogy a nagy szabású tárlaton 18 éven aluliak eddig nem voltak jelen. A 2020. évben is csak a Keszthelyről kapott diákmunkák, képek és animációs film gazdagítja a kiállítást.


A Helikon Kastélymúzeum alkotótermében Bankó Zsolt mutatta azoknak a metszeteknek a nyers változatát, amelyeknek nagyméretű nyomatait a szibériai Salekhard város múzeumkomplexumában mutatták be egy olyan kiállításon, melyet évente rendeznek meg. 2019-ben olyan országokat kerestek ahol a kultúrában, irodalomban jelen van a szarvas. Akkor Bankó Zsolt képviselhette hazánkat a rangos kiállításon.

"2020-ban pedig a gyerekek kerültek ki erre a kiállításra. Ez pedig úgy történt, hogy a múzeum engem újra meghívott, hogy vigyek egy anyagot erre a rendezvényre vagy kiállításra. Úgy gondoltam, hogy ezt a témát nem szeretném még egyszer feldolgozni, hanem akkor a saját tanítványaim kapjanak egy lehetőséget egy ilyen nagy nemzetközi kiállításon. Természetesen ezt elfogadta a múzeum és nagyon örült is neki, hogy diákok vehetnek részt ezen a kiállításon."- mondta el a Helikon Kstélymúzeum Kortárs Műhelyének művésztanára.

Tizenkét tanuló dolgozta fel a szarvas témát és jutott el munkájával Oroszországig. Köztük a 13 éves Jordán Mihály, aki három éve jár a műhelybe rajzolni. Két alkotását mutatták be. Misi örömmel mesélte el milyen technikával készültek a művei.

"Ebből két féle készült, ill. többféle, de kettőt küldtünk ki. Egy sötétebb árnyalatot és egy vöröseset. Photoshoppal készítettem kettő szarvasosat. Saját munkámmal a netről szedtünk le egy szarvast és a saját munkámmal összeraktam. A másikban pedig a készen lévőt photoshoppoltam meg."- mondta el Jordán Mihály.

A műhelyben az alkotások széles körben készültek. Az aranyszarvas legendáját dolgozták fel. Készültek akvarell rajzok, digitális art-ok, fotográfiák, kollázsok és filmek is. Másfél hónapos munkával készült el az az animációs film, amit a Vajda János Gimnázium két tanulója, Deme Hanga és Kántor Piros készített. Mindketten a kortárs műhely tagjai évek óta. Arany János: Rege a csodaszarvasról című költeményét dolgozták fel.

"Elolvastuk a verset és átgondoltuk. Készítettünk hozzá egy storyboard-ot, amelyen minden egyes versszakhoz az adott képkockát megterveztük vázlatosa. Ezután felírtuk, egy listát készítettük arról, hogy milyen szereplők és egyéb eszközök szükségesek, hogy elkészüljön a film Ezután ezeket külön-külön mindegyiket egyesével megrajzoltuk és kivágtuk és készítettünk egy hátteret. S a háttér végig be volt állítva és ugyanaz volt, s a kamera is be volt állítva. Ezután mindenegyes képet stop motion technikával befényképeztünk."- mondta el az egyik alkotó, Kántor Piros.

A lányok is nagyon örültek, hogy munkájuk a kiállítás egy részévé vált. Deme Hanga a következőket mondta.

"Nagyon megtisztelő, hogy kijutottunk ide. Igazából meg is lepődtünk először, hogy ez a lehetőség csak így a markunkba csöppent. S örülök, hogy ezzel a lehetőséggel éltünk, mert minket is közelebb hozott egymáshoz, mert csapatmunkában kellett dolgoznunk."

A tizenkét keszthelyi alkotó munkája az oroszországi Shemanovskiy Múzeumban január végéig lesz látható.



Forrás: Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024